2025. december 28. - Kamilla

Tovább nyomoznak Balla Irma gyilkosa után

Eddig csaknem 100 tanút hallgatott ki a rendőrség Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselő meggyilkolásával kapcsolatban - olvasható a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság mai közleményében.
2007. április 16. hétfő 16:49 - Hírextra
A dokumentum az első hivatalos rendőrségi közlés Balla Irma április 7-i meggyilkolása óta. A Vezendi Jánosné rendőr őrnagy, sajtóreferens jegyezte közlemény szerint a bűncselekmény helyszínén - a képviselő lakásán - több napig tartó helyszíni szemle során beszerzett ujjlenyomatokat, DNS-mintát és egyéb bizonyítékokat, valamint az elkövetés feltételezett eszközét a szükséges vizsgálatok elvégzése érdekében megküldték a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetnek. A bizonyítékok elemzése, szakértői vizsgálata jelenleg is tart.

A rendőrségi közlemény szerint az ügyben eddig csaknem 100 tanút hallgattak meg, a gyilkossági ügy felderítésén több tucat nyomozó dolgozik. Az eddigi adatok alapján több olyan beazonosításra váró személy is van, akik rendszeres kapcsolatban álltak az áldozattal, több esetben megfordultak a lakásán, de kilétük még nem ismert.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kéri azok jelentkezését, akik a bűncselekményt megelőző időszakban az áldozat lakásán jártak. Várják továbbá azok jelentkezését is, akik bármilyen információval segíthetik a nyomozást.

"Az emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen folyamatban lévő nyomozás sikeres befejezése, az elkövető kilétének felderítése érdekében jelenleg bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni" - zárul a rendőrség sajtóközleménye.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását