A Napvilág Kiadó és a Magyar Távirati Iroda (MTI) közös kiadásában megjelent "...a háború szolgálatában" című munkát Romsics Ignác történész, akadémikus, egyetemi tanár mutatta be a fesztivál helyszínén, a kongresszusi központban. A főszerkesztői értekezletekről készült emlékeztetőket az MTI házi levéltárában őrizték meg.
Romsics Ignác elmondta: a kötet az 1942. szeptember 22. és 1943. augusztus 25. közötti időszak főszerkesztői értekezleteinek anyagát tartalmazza, amelyek "sajtóbefolyásolási" dokumentumoknak nevezhetők. Ezeken az összejöveteleken a kormány és a vezérkar képviselői egyrészt bizalmasan informálták a lapok vezetőit, másrészt utasították őket, hogy miről mit és hogyan írhatnak, miről mit kell írniuk. Emellett az is szóba került, hogy miről nem írhatnak egyáltalán - fűzte hozzá Romsics Ignác.
A korszak "elmagyarázó embere" egy közismert politikus diplomata, Ullein-Reviczky Antal miniszterelnökségi és külügyminiszteri sajtófőnök volt, aki a korban a sajtó felügyeletét és irányítását végezte. Romsics Ignác megemlítette: a korszak ismerői is sok érdekességet és számos meglepetést találnak majd a könyvben.
Vince Mátyás, az MTI Zrt. elnöke a bemutatón megköszönte a Napvilág Kiadó munkáját, amelynek eredményeként már több kötet jelenhetett meg az MTI-ben őrzött forrásanyagokból. A főszerkesztői értekezletekről készült emlékeztetőkből többek között megtudható, hogy mit akart titokban tartani a kormány. Emellett információkat nyerhetnek az olvasók a közvélemény alakulásáról, például arról, hogy miként hatottak a szovjet hadisikerek és a második magyar hadsereg katasztrófája a magyar lakosságra - olvasható a kötet bevezető tanulmányában, amely Sipos Balázs munkája.
Megismerhető, hogy milyen módon szolgálta a felsőbb utasításokat is figyelembe véve a magyarországi sajtó egy része a háborús célokat, és milyen nemzetközi horizonttal rendelkeztek a közvélemény "irányítói". Az értekezletek anyagait bőséges, körülménymagyarázó jegyzetanyag, név- és tárgymutató, valamint forrásértékű képanyag egészíti ki a kor sajtójáról, a keleti front eseményeiről és Kállay Miklós akkori miniszterelnök "sajtókörnyezetéről". A kötetet Joó András alá rendezte sajtó alá és látta el jegyzetekkel.


