Határozott emelkedés, szép teljesítmény
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 401,31 pontos emelkedés után 25.181,25 ponton zárt hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 1,62 százalékos erősödés. A BUX utoljára 2006. május 11-én végzett 25 ezer pont felett.
2007. április 16. hétfő 18:19 - Hírextra
A részvénypiac forgalma megközelítette az 50,5 milliárd forintot, a nagy forgalomból több mint 44 milliárd forinttal részesedett a Mol és az OTP - csaknem egyenlő arányban. A vezető részvények közül csak a Richter gyengült az előző napi záráshoz viszonyítva. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 18,28 ponttal, 0,62 százalékkal 2.945,19 pontra emelkedett. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője elmondta, hogy a BÉT lendülete nem volt váratlan, legfeljebb az erősödés mértéke volt meglepő.
Az európai és az amerikai tőzsdéken tart a befektetői optimizmus, ez segítette a vezető magyar részvények árfolyamát is. Az általános irány alól a gyógyszerszektor papírjai jelentettek kivételt, a szakember a gyengülő dollárral magyarázta a Richter esését. Az OTP záróára sohasem volt olyan magas, mint hétfőn, amiben szerepe lehet, hogy az állampapír hozamok huzamos ideje lefelé tartanak. A Molt továbbra is az olajár emelkedése miatt tartják jó befektetési célpontnak a befektetők, a kisebb tőkeerejű társaságok részvényei közül 2,4 százalékkal erősödött a TVK. Suppan Gergely szerint számítani lehet az erősödés folytatására kedden is, az amerikai tőzsdét a kedvező vállalati eredmény közlések fűtik.
Az OTP ára 226 forinttal, 2,56 százalékkal 9.045 forintra emelkedett, a bank részvényei 22,9 milliárd forint értékben forogtak. A Mol 440 forinttal, 1,95 százalékkal drágult, 22.985 forintra nőtt az árfolyama, forgalma 21,3 milliárd forint volt. A Magyar Telekom 21 forinttal, 2,13 százalékkal 1.006 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. A Richter árfolyama 395 forinttal, 1.05 százalékkal 37.100 forintra csökkent, a papírra 3 milliárd forint értékben születtek üzletek. Szektortársa, az Egis viszont mérsékelt forgalomban 200 forinttal, 0,94 százalékkal 22.300 forintra erősödött.
Forrás: MTI