2025. december 27. - János

A mozdonyvezető a felelős saját haláláért

Saját felelőtlenségének lett áldozata a februári szőnyi vonatbalesetban elhunyt mozdonyvezető. Nem tartotta be a biztonsági sebességhatárt és a lassító automatát is kikapcsolta. Hibázott egy karbantartó is, de az ő feledékenysége még nem vezetett volna a
2007. április 13. péntek 07:03 - Hírextra
Két hónappal ezelőtt Almásfüzitő és Komárom között egy osztrák személyvonat hátulról belerohant egy tehervonatba: a személyvonat irányítója meghalt és öten megsérültek.

A vizsgálat kiderítette, hogy a baleset idején nem működött a két állomás közötti úgynevezett térközi biztosító berendezés, amely jelzi a vonatoknak, hogy van-e előttük másik szerelvény. A szerkezetet aznap karbantartás miatt akkumulátorra tették, de a munka végeztével elfelejtették visszakapcsolni áramra, az akkumulátor pedig lemerült.

Ez a hiba önmagában nem vezetett volna a balesethez. Ha a biztosító nem működik, akkor a vonatnak lassítania kell, 15 kilométer/óra a megengedett sebesség ilyenkor. Ha a mozdonyvezető mégsem fékezne, akkor egy másik berendezés - az Egyesített Éberségi- és Vonatbefolyásoló Berendezés - gépi úton lelassítja, sőt még meg is állítja a járművet. Az osztrák mozdonyvezető azonban kikapcsolta ezt az automatát, így a vonat 101 kilométeres sebességre gyorsult fel és belerohant az előtte szabályosan - 12 kilométeres óránkénti sebességgel - közlekedő tehervonatba.

A balesetben 700 milliós kár keletkezett, a pálya rendbetétele és az összeroncsolódott vonatok elszállítása napokat vett igénybe - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását