2025. december 27. - János

A Korn és a Prodigy is Sopronba jön

Július elején 15. alkalommal rendezik meg Sopronban a VOLT fesztivált, amelyen neves külföldi előadók is fellépnek - közölték a szervezők az MTI-vel.
2007. április 12. csütörtök 13:34 - Hírextra
A július 4-én kezdődő, négynapos rendezvényen koncertet ad a The Roots nevű amerikai csapat mellett a brit Coldcut, a német Anthony Rother és a brit Daddy G, a Massive Attack formáció egyik tagja - olvasható az írásos összegzésben. A közlés kitér arra is, hogy korábban már bejelentették: az idei soproni fesztiválon fellép mások mellett az amerikai Korn zenekar, a brit Prodigy és a szlovén Laibach is. Rajtuk kívül számos magyar zenekart és előadót láthatnak az érdeklődők a rendezvényen. A szerdai közlés szerint a fesztivál nyitó napján lép színpadra az amerikai The Roots csapat.

A hattagú zenekar ötvözi a hiphopot, az élőzenét, a soult. Ugyancsak zenél az elektronikus tánczenét játszó Coldcut, és először lép fel magyarországi színpadon Daddy G, a brit Massive Attack rapperje.

A fesztivál negyedik napján idén is lesz Hyperspace, amelyen ezúttal a frankfurti zenész, Anthony Rother vendégszerepel - olvasható a közlésben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását