2025. december 27. - János

Rejtélyes tömeges bénulások tartják rettegésben a szülőket

Több száz kislánynak bénult meg a lába egyik pillanatról a másikra egy Mexikóban működő, dél-koreai apácák által vezetett katolikus iskolában. A helyi orvosok és pszichológusok egyelőre értetlenül állnak a különös "tömeghisztériával" szemben.
2007. április 11. szerda 14:27 - Hírextra
Az iskola igazgatónője szerint az orvosok csak azt tudták megállapítani, hogy a lányok "egymást utánozzák" lebénulásukban, ugyanakkor ő is megdöbbentőnek tartja, hogy a betegek valóban szenvednek attól, hogy nem tudnak járni. A betegség először 2006 októberében jelent meg két kamaszlánynál. Négy hónappal később 200 új áldozatra sújtott le a bénulási járvány, március végére már 600-an voltak - írja a Blikk.

A mexikóvárosi gyermekkórház orvosai és az egészségügyi minisztérium klinikai vizsgálatai megállapították, hogy a betegségben szenvedőknek fájt a feje, nem tudtak járni, és közben erős fájdalmaik voltak az izületeikben, mindenekelőtt a csípőjükben és a térdükben. A fájdalmak azonban rögtön elmúltak, amint beszállították őket a kórházba. E diagnózis nyomán azonban vizsgálni kezdték a Mária Nővérei nevű dél-koreai kongregáció által működtetett intézményt, amely ingyenes oktatást kínál hátrányos helyzetű családok 12-18 éves lányainak. Kiderült, hogy a Lányok Villája nevű internátus lakóinak csupán évi két heti vakációt biztosít. A lányok, akik az iskolában varrni tanulnak, mielőtt gyárba küldik őket, nem levelezhetnek senkivel, vagy ha mégis írnak nekik, nem válaszolhatnak és szüleiket is csupán évente kétszer láthatják. Lassanként egyéb sötét üzelmekre is fény derült: a lányokat romlott étellel etetik és a betegeket "természetes gyógymódoknak" nevezett kúrával kezelik az internátusban.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását