2025. december 27. - János

Összegyűltek az aláírások a szovjet emlékműről szóló népszavazáshoz

Összegyűlt a szükséges 200 ezernél mintegy tízezerrel több támogató aláírás a Szabadság téri szovjet emlékmű ügyében tartandó népszavazásra
2007. április 6. péntek 13:46 - Hírextra
A két elnök még az aláírásgyűjtő kampány decemberi indulásakor hangsúlyozta, hogy nem az elesett szovjet katonák emlékműve, hanem annak helyszíne ellen van kifogásuk, mivel a Szabadság tér a magyar szabadság szimbóluma, ahol egykor az országzászló is állt.

Patrubány Miklós a sajtótájékoztatón elmondta azt is, hogy tudomásukra jutott, a kormány a parlament elé készül terjeszteni egy deregulációs törvénycsomagot, amelynek elfogadása esetén hatályon kívül helyeznék a kérdésben érintett törvényt. Ez által a népszavazás oka fogyottá válna - mondta az MVSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben az esetben azt javasolják, a népszavazásra fordítandó összeget egészségügyi célokra használják fel.

Szerdahelyi Szabolcs közölte, a Deport, 56 vezetősége péntek délután dönt arról, hogy az aláírásokat a ma lejáró határidőig továbbítják-e az Országos Választási Irodához a hitelesítési eljárás megkezdése végett.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Bozontos
2007. április 7. 11:19
Egy büdös frászt!
1989-ben elértük, hogy elmenjenek a francba, most 17-év múlva, meg az emlékművüket féltjük?!
Visszarendeződés következik?
Minden jel arra mutat. KISZ-titkárok vezetik az országot, szovjet emlékművet koszorúzunk, április 4.-ét ünneplünk.
Épp, mint a 70-es években.

Gratulálok a komcsi elvtársaknak!
Szifo
2007. április 6. 18:20
Patrubányék - akárcsak Orbánék - visszaélnek a népszavazás intézményével, s ezzel az adófizetők pénzét szórják.
Européer gondolkodású, jóérzésű ember az emlékmű létét és helyét elfogadja.
thurvj97
2007. április 6. 14:18
Bizony hat a balkáni szellem.Patrubány és elvbarátai és bizonyos irredenta körök semmit nem tanultak a történelemből. Bécsben a Helden-platzon békésen megtűrik az emlékművet. Mert európaiak.Nálunk a volt nácibarát, horthysta és nagymagyarkodóknak böki a szemét. A népszavazás azonban nemcsak az ő köreiket érinti. A józan többség tudni fogja hová tegye az x-t.Meddig kell tűrni a mi pénzünkön élősködők eszement akcióit?
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását