New Yorkban tüntettek az iraki háború ellen
Legalább 30 ezren tüntettek vasárnap New Yorkban az amerikai csapatok Irakból való azonnali kivonását követelve a háború kitörése 4. évfordulójának előestéjén.
2007. március 19. hétfő 09:20 - Hírextra
Szombaton Washingtonban és Los Angelesben, vasárnap San Franciscóban vonultak az utcára a béke hívei. "Busht dobjátok ki, ne a bombákat" - hangzott az egyik jelszó, de akadtak olyanok is, amelyek óva intettek egy esetleges Irán elleni amerikai katonai akciótól. A tüntetők, akiknek élén a pacifista elkötelezettségéről ismert színész, Tim Robbins és az iraki szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadó José Vasquez őrmester haladt, New York állam demokrata párti szenátorainak, Hillary Clintonnak és Charles Schumernek az irodája elé vonultak.
"Meg akarjuk mondani kongresszusi választottainknak, hogy szálljanak szembe Bush elnökkel. Ha az elnök nem hajlandó cselekedni, ha megvétóz minden olyan törvényt, amely a katonák kivonásának menetrendjét javasolja, a kongresszusnak élnie kell alkotmányos hatalmával" - hangsúlyozta Leslie Kielson, a mozgalom egyik vezetője, utalva arra, hogy a törvényhozás kezdeményezheti az elnök leváltásához vezető eljárást.
Közben vasárnap több amerikai tv-csatorna megszólaltatta Robert Gates védelmi minisztert és Stephen Hadley-t, Bush elnök nemzetbiztonsági tanácsadóját. Mindketten figyelmeztettek az Irakból való "korai" kivonulás veszélyeire, miközben a hét végén újabb nyolc amerikai katona halt meg Irakban.
A 2003 márciusi invázió óta 3220 amerikai katona vesztette életét a közép-keleti országban a Pentagon adatai szerint. Egy másik amerikai civilszervezet, a MoveOn hétfőre gyertyás virrasztást tervez Washingtonba és az Egyesült Államok számos más városába.
Forrás: MTI