A Goldman Sachs elhagyná a forintsávot
Lenne értelme a forintra meghatározott árfolyam-ingadozási sáv elhagyásának, áll a Goldman Sachs befektetési ház londoni részlegének márciusi elemzésében, amely szerint a cég ugyan e döntésre nem számít a közeljövőben, a kérdés puszta felmerülését is azon
2007. március 19. hétfő 14:13 - Hírextra
A szlovák árfolyamsáv hétfőtől érvényes eltolásához fűzött kiegészítő kommentárjában a ház azt jósolja, hogy a "felértékelődési járvány" átcsaphat a forintra, de az MNB kamatcsökkentéssel és erőteljes intervenciókkal védené a sávot annak megszüntetése helyett.
A Goldman Sachs által összeállított havi feltörekvő piaci helyzetértékelések márciusi kiadása szerint a magyar kormány reakciója az árfolyamsáv eltörlésének "ismét felmerült" ötletére a korábbiaknál "kevésbé elutasító" volt. A GS szerint a szabad lebegtetés és az árfolyamsáv közötti különbség akkor látszik a legmarkánsabban, amikor a forint közel jár a sáv erős végéhez, ahogy most is.
Ebben a helyzetben a forintban hosszú pozíciókat tartó - vagyis azonnali vásárlással és későbbi, magasabb árfolyamon kötött eladási pozíciózárással árfolyamnyereségre játszó - befektetők számára csak "rossz volatilitás" létezik: a valuta gyengülhet a jelenlegi erős szintről, ha negatív sokkhatás éri, de nem erősödhet, vagy legalábbis nem erősödhet sokat pozitív sokk esetén.
A Goldman Sachs elemzése szerint az MNB-nek a sáv eltörlésével alacsonyabb kockázati prémiumokat kellene fizetnie, és hosszú távon hatékonyabban tudná alacsonyan tartani az inflációt. A ház szerint lenne értelme a forintsáv eltörlésének, különösen azért, mert így ugyanazt az inflációs célt alacsonyabb kamatszinttel el lehet érni.
Forrás: MTI