Engedélyezett az értékesítési célú cégalapítás
Az új cégtörvény ügyvédek és ügyvédi irodák számára lehetővé teszi az értékesítési célú cégalapítást. Az új címszó alá került vadonatúj szabályok az igazságügyi és rendészeti miniszter által a parlamenthez benyújtott törvénymódosításban olvashatók.
2007. március 18. vasárnap 13:33 - Hírextra
A nemzetközi gyakorlatban széles körben ismert és bevált az a megoldás, amikor az üzleti tevékenységet folytatni kívánó vállalkozók - tevékenységük mihamarabbi megkezdése, illetve a cégalapítással járó adminisztrációs terhek redukálása érdekében - úgynevezett "ready made", vagy "shelf company" (azaz már bejegyzett) céget vásárolnak. Ehhez jogi tevékenységet folytató irodákhoz kell fordulniuk.
A jogi iroda végzi el a társaságok alapításával és regisztrálásával kapcsolatos feladatokat, majd a vételre bejegyzett cégeket értékesítésre kínálja fel. Ez a lehetőség Magyarországon is fennáll szeptembertől. Az említett törvényjavaslat az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság, valamint az egyszemélyes zártkörűen működő részvénytársaság esetében teremt lehetőséget az értékesítés céljából létrejött cégek alapítására.
Az értékesítés céljából létrehozott cégek alapítására az egyéni ügyvédek, valamint az ügyvédi irodák jogosultak. Az értékesítési célú társaság a bejegyzésétől kezdve létező, cégjegyzékszámmal rendelkező - azonban speciális státuszú - társaság. Azt a tényt, hogy a céget értékesítés céljából alapították, a cégjegyzékben feltüntetik.
A társaság ugyanis az értékesítéséig semmilyen tevékenységet nem folytathat, a jogi személy jogképességéből fakadó jogok gyakorlására nem jogosult, és kötelezettségeket nem vállalhat. A társaság sem adószámmal sem KSH jelzőszámmal nem rendelkezik, könyvvezetési, adóbevallási kötelezettsége nincs, sem bevétele, sem kiadása nem lehet, és az alapításához szükséges pénzbeli betét sem bocsátható a társaság rendelkezésére. A cég bankszámlával sem rendelkezhet. Az ilyen cég alapítása az értékesítésével fejeződik be. Ekkor kap adószámot, KSH-számot, ekkor kell a pénzbeli betétet rendelkezésre bocsátani, és a cég a működését is ettől az időponttól kezdheti meg.
Forrás: MTI