2025. december 25. - Karácsony, Eugénia

A fikció-turizmusé a jövő?

A milánói nemzetközi turisztikai vásáron mutattak be egy tanulmányt, amelyet az audiovizuális kommunikációs eszközök és az általa bemutatott helyek közötti kapcsolatok vizsgálatával foglalkozó nemzetközi központ készített az úgynevezett "teleturizmusról".
2007. március 17. szombat 23:37 - Hírextra
A tv-filmek jót tesznek a turizmusnak, de ártanak is azzal, hogy megváltoztatják, időnként eltorzítják az egyes helyszínek igazi értékét. A teleturizmus viszonylag új tendencia, amely azoknak a helyszíneknek a meglátogatását jelenti, amelyek egy-egy tv-filmsorozatban szerepelnek. A tanulmány megállapítja: van a dolognak negatív oldala is, főként olyan helyeken, ahol valódi történelmi vagy művészeti értékek is találhatók. Ezek esetenként egészen háttérbe szorulnak.

A központ három olasz, egy francia és egy angol sorozat hatását vizsgálta és egyértelműen kimutatta: a nagy nézettségtnek örvendő filmeknek szereplő helyek, városok, falvak turizmusára élénkítően hatott. Az egyik olasz helység látogatottsága például hatszorosára növekedett. Ez különösen a vendéglátásnak kedvez és az érintett éttermek, kávézók ügyesen ki is használják a lehetőségeket. A tv-sorozat szereplőinek nevét viselik az egyes ételek és szerveznek már olyan sétákat is, amelyek nyomon követik a fikció szereplőinek útját.

Gyors helyzetfelismerésről tett tanúságot az a polgármester is, aki - miután munkahelye, a városháza, központi szerepet kapott az egyik sorozatban és ennek köszönhetően egy hónap alatt 30 ezer turista látogatott el oda - kihasználva az újonnan szerzett hírnevet, a film zenéjét beépítette a választási kampányára készített klipjébe - írta a Panoráma című olasz hetilap.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását