Az ORFK szóvivője szerint a rendőrség ura volt a tegnap este kialakult helyzetnek. Úgy véli: a rendőrök megfelelően disztingváltak, hiszen csak azokkal a tüntetőkkel szemben léptek fel, akik rájuk támadtak. A hírTV úgy tudja, hogy a rendőrök tegnap késő este a Dohány utcánál tomfával fejbe vertek egy idős embert, mentőt kellett hívni hozzá. Az esetről állítólag fotók is készültek. Garamvölgyi László elmondta, hogy a Dohány utcai esetet a rendőrség vizsgálja..jpg)
Rendőrség: 56 embert vettek őrizetbe
Bene László országos rendőrfőkapitány sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a következő napokban nem számítanak újabb zavargásokra, de a jövőben fel kell készülnie a rendvédelmi szerveknek hasonló eseményekre. A rendőrség 56 tüntetőt vett őrizetbe a tegnap esti zavargások során. 12 embert bűncselekmény alapos gyanújával vittek be a rendőrök, őket egyebek mellett hivatalos személy elleni erőszakkal és rongálással gyanúsítják, 44 ember ellen szabálysértés miatt indítottak eljárást. Két ember van jelenleg is őrizetben, a többieket elengedték.
A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda kezdeményezi Budaházy György előzetes letartóztatását az ügyészségnél, mert szökésére, elrejtőzésére ugyanúgy számítani lehet, mint a bűnismétlésre. Budaházy György csütörtök esti kihallgatásán elismerte a szovjet emlékmű megrongálását, ám a 10 millió forintos kárt vitatta. Az NNI Budaházyt az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészületével is gyanúsítja. Az ORFK szóvivője szerint kihallgatásuk után elengedik őket.
Öt rendőr és egy civil sérült meg, de közülük csak egy egyenruhást kellett kórházba szállítani. Ő a fején sérült meg, eltalálta egy kő - mondta Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője. 
Szijjártó: esetleges rendőrszakmai hibák
Szijjártó Péter szerint kizárólag a kormány érdekeit szolgálják az utcai zavargások, mert megint lehet randalírozókat, vízágyúkat és tömegoszlatást "mutogatni" a televíziókban, ahelyett hogy arról beszélnének, hogy negyedmillió ember békésen és méltó módon emlékezett meg a nemzeti ünnepről.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a Fidesz ünnepsége békésen és atrocitásoktól mentesen zajlott le, ezért köszönetet mondanak annak a negyedmillió embernek, akik részt vettek a rendezvényükön. A Fidesz szóvivője szerint a megemlékezés résztvevői bebizonyították, hogy ha a hatalom nem vezényel brutális rendőrtámadást a békés polgárok ellen, akkor az ünneplés méltó módon zajlik le.
"Miután (...) a rend helyreállt, meg kell vizsgálni, hogy esetlegesen milyen rendőrszakmai hibák vezettek a sajnálatos helyzethez, mely lehetővé tette, hogy ismételten zavargásokról, tömegoszlatásról, vízágyúkról szóljanak a híradások" - fogalmaz Szijjártó Péter. Mint a szóvivő írja, ki kell vizsgálni, hogy a nap folyamán - néhány sajnálatos incidenst leszámítva - a békésen zajlott rendezvényeket követően hogyan alakulhattak ki az esti órákra zavargások és erőszakos események a főváros utcáin.
Ki kell vizsgálni azt is, milyen szerepet játszott az események alakulásában az, hogy éppen a nemzeti ünnepen tartóztatta le a rendőrség a több hónapja körözött Budaházy Györgyöt, majd azonnal nyilvánosságra is hozta fogva tartásának helyszínét - írta a szóvivő.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy "az események tükrében szánalmasnak tartjuk a kormánypárti politikusok igyekezetét, mellyel a Fideszt próbálják feltüntetni az esti események felelőseként". Budaházy György elfogásáról csütörtök délután a HírTV adott elsőként hírt, azt a tényt pedig, hogy az elfogott személyt a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületében állították elő, Budaházy György ügyvédje közölte a sajtóval.
Navracsics nem ítéli el Wittnert
Navracsics Tibor szerint a magyarországi polgári demokrácia legnagyobb békés megemlékezését tartotta március 15-én a Fidesz. A párt frakcióvezetője közölte: a Fidesz nyílt téren, békésen, jókedvűen ünnepelt csütörtökön, szemben a kormánnyal, amely kordon közé zártan, riadtan, gyáván, válogatott közönség előtt emlékezett. A politikus hozzátette: ami hat óra után történt az nem a Fidesz által rendezett március 15-ének a része volt, az nem március 15-höz tartozik.
Navracsics Tibor nem ítélte el frakciótársát, Wittner Máriát, amiért részt vett a Jobbik március 15-i megemlékezésén. A frakcióvezető elmondta, előzetesen beszélt Wittnerrel, és arra kérte őt, gondolja át, hogy elmegy-e a rendezvényre. Wittner Mária erre azt válaszolta, hogy egykori 1956-os elítéltként kíván megjelenni, és Navracsics Tibor úgy érzi, neki ebbe nincs joga beleszólni.
Lendvai: összefüggés Orbán és a rendzavarok között
Az MSZP frakcióvezetője szerint nem lehet nem észre venni, hogy mindig csak az egyik oldal fejezi ki az indulatait. Lendvai Ildikó ugyanakkor örül annak, hogy a Fidesz nagygyűlés mentes volt az incidensektől. Hozzátette, azt is meg kell vizsgálni, hogy elhangzott-e olyan beszéd, amely kiválthatta a tegnapi eseményeket.
Politikai összefüggés van Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének politikája és a március 15-i budapesti rendzavarás között - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője. A Fidesz nagygyűlésének egyetlen résztvevője sem felelős a történtekért, rendészeti összefüggés nincs a nagygyűlés és a zavargások között, de erkölcsi és politikai összefüggés van a Fidesz elnökének egész politikája és a rendzavarások között - közölte a kormánypárti politikus. Lendvai Ildikó szerint ez a politika felbújt, utat nyit és fölment: felbújt a rendbontásra, utat nyitott aznap, és fölment utólag.
Felbújt, hiszen hónapok óta azt lehet hallani, hogy a népnek joga van a kormány elkergetésére; utat nyitott, amikor Orbán Viktor a ránk erőltetett alkotmányról beszélt és a maszkos rendőrök elleni bátor fellépést dicsőíti - fűzte hozzá.Mint mondta, ez a politika utólag is fölment, mivel a jobboldali politikusok első reakcióiban egy szavuk sincs a gyújtogatókra.
A frakcióvezető szerint a csütörtökön történtek tanulsága az, hogy az ünnep és a botrány versengésében az ország egészét tekintve az ünnep áll győzelemre. "Az ország számos vidéki városában és Budapest több kerületében együtt ünnepeltek jobb- és baloldaliak. (...) Akik új forradalmat, forradalmi kormánykergetést vizionáltak (...) ismét vesztésre állnak." - mondta.
A politikus köszönetet mondott azoknak, akik bár kritikusan szemlélik a kormány tevékenységét, de nem gondolták, hogy ezt a nemzeti ünnep szónokainak megdobálásával, kifütyülésével kell kifejezniük.
Hozzátette: köszönet illeti azokat is, akik "erős kritikával figyelik az ellenzék vezérének tevékenységét", de eszük ágában nem volt a Fidesz rendezvényét megzavarni. A képviselő elmondta: azt feltételezi, hogy ez a politika, amely felbújt, utat nyit és fölment, akaratlanul teszi mindezt. Ha akaratlanul teszi ezt, akkor arcvesztés nélkül választhat más utat, arcvesztés nélkül ki tud hátrálni az árpádsávos zászlók mentegetéséből, a kettős beszédből - közölte.
Lendvai Ildikó szerint csütörtökön bebizonyosodott, hogy a vandáloknak nincs tömegtámogatásuk, ezért tudott a rendőrség "nyugodt erőként" viselkedni. Az MSZP frakcióvezetője üdvözölte Bene László országos rendőrfőkapitány bejelentését, miszerint hétfőn lebontják a Parlament körüli kordont. Elmondta: eddig sem a kormány vagy a kormánypárti politikusok féltek, a törvényhozás színhelyét féltették. Egy Budaházy György elfogására vonatkozó kérdésre válaszolva Lendvai Ildikó azt mondta: egy körözött személyt akkor kell elfogni, amikor megtalálják. Bűnt akkor követtek volna el a rendőrök, ha nem teszik azt, ami törvény adta kötelességük - mondta.
Navracsics Tibornak, a Fidesz frakcióvezetőjének szavaira, miszerint a csütörtök este történtek a hatalom érdekét és nem a Fidesz érdekét szolgálták, a szocialista politikus elmondta: senkinek nem használt az, ami történt. Súlyosan téved, ha azt hiszi, hogy ami az országnak árt, az a kormánynak használ - tette hozzá.
Nyakó: Orbán nem viselkedett felelős politikusként
Nyakó István, az MSZP szóvivője ilyen szavakkal illette az eseményeket: "A szélsőséges kisebbség újból meggyalázott egy nemzeti ünnepet. Szomorú, ami történt, főleg, mert tudni lehetett előre: ha Orbán Viktor felelős politikus módjára viselkedik, akkor nem lesz baj. Kár, hogy nem így történt. Már a nagygyűlés helyszíne is kétértelmű volt, majd a vezénylő tábornok védelmébe vette az újnyilas zászlókat, csütörtök délután pedig a kormány elkergetésére hatalmazta fel híveit, a rendőrség ellen uszított és politikai fogolynak nevezte a rendbontókat.
Erre este néhány szélsőséges ostrommal akarta kiszabadítani letartóztatott tettestársát, és újból a rend őreire támadt. Egyetértünk Sólyom László köztársasági elnökkel, aki Orbán Viktor jogellenes kordonbontó akciója után arra figyelmeztette a Fidesz politikusait, hogy felelősségük kiterjed tetteik társadalmi következményeire is.
Ma ismét láttuk, hova vezet az az út, amin Orbán Viktor jár. Kacsingatós, kétértelmű politikájával szörnyet teremtett. Az utcai szélsőségesek szörnyetegét. Szerencsére a többség tudja ezt. Jól láthatóan azok vannak többségben, akik elutasítják ezt a fajta, felelőtlen politikát. Akik a nemzeti ünnephez méltatlannak tartják a Molotov-koktélt és az utcaköveket. Ennek a békés többségnek az ünnepét tette tönkre a szélsőséges kisebbség, és azok, akik mindehhez menlevelet adtak nekik."
Gerinctelen hazaárulók akkor és most
Szigethy Gábor irodalomtörténész szerint március 15. a polgári elégedetlenség ünnepe. "A mai, gerinctelen, hazaáruló kormányunkkal szemben az akkori gerinctelen, hazaáruló kormányunkban azért volt néhány olyan okos ember, aki felmérte, hogy van egy pillanat a társadalmi feszültségben, amikor már nem a hatalomhoz kell ragaszkodni, hanem egyszerűen meg kellene menteni az országot a nagyobb ribilliótól" - vélekedett Szigethy Gábor.
1848 március 15-én a hatalom pontosan tudta, legjobb, ha takarodik. El is mentek, ezért nem volt fegyveres felkelés. A hatalom tudomásul vette, hogy az egész ország utálja - mondta.
Szilvásy: néhány száz rendbontó mindig akad
Szilvásy György kancelláriaminiszter szerint nincs jelentős támogatása a radikalizmusnak, azonban néhány százan mindig megtalálják majd az alkalmat a tombolásra. Úgy vélekedett: Orbán Viktor kettős beszédet használt a Fidesz március 15-i nagygyűlésén, mégsincs összefüggés a szónoklat és az esti rendbontások között.
Nagyjából erről beszéltünk az előző hetekben - összegezte a csütörtök este történteket a kancelláriaminiszter.
Kiemelte: a Fidesz ünnepi nagygyűlésén elhangzottakra nem számítottak, emlékeztetve arra, hogy Orbán Viktor pártelnök a kormány elkergetéséről beszélt..jpg)
A politikus elmondta, hogy számítottak azokra a - futballpályákról ismert hulligánok és az alvilági körökhöz is kapcsolódó - személyekre, akik csütörtökön részt vettek a rendbontásokban. A rendőrök felkészültségét és munkáját kiemelkedőnek nevezte.
A kancelláriaminiszter fontosnak tartotta, hogy az alkotmány nem törvényes úton történő megváltoztatására törekvő szélsőségesek a parlamenten belülről ne kapjanak támogatást. Szilvásy György egyelőre hiányolja az egyértelmű elhatárolódást ezektől a csoportoktól.
SZDSZ: azok ordítottak, akik 17 évvel ezelőtt csak lapítottak
Orbán Viktor a tűzzel játszik: "a kormány elkergetése", a felhívás, hogy "fussanak, de gyorsan", olyan hívószavak, melyeket egyre gyakrabban váltanak tettre a Fidesz által felbiztatott "békés tüntetők" - véli az SZDSZ . A kisebbik kormányzópárt pénteki közleménye szerint: azok a fideszes vezetők, akik hallgatnak, mindenki, aki csak csendben bólogat a Fidesz elnökének, felelős a csütörtök estéért.
A szabad demokraták úgy vélik: március 15-én a szélsőjobboldali jelképekkel felszerelt tömeg gyalázatos módon megakadályozta, hogy méltó módon ünnepeljen a főváros. " Azok dobálták meg tegnap a főpolgármestert, azok fütyültek és ordítottak, akik 17 évvel ezelőtt csak lapítottak" - áll a liberális párt közleményében.
Az SZDSZ hangsúlyozza: ezek a gyáva és agresszív tüntetők sehol nem voltak, mikor a Demokratikus Ellenzék liberális vezetői és Demszky Gábor a diktatúra idején is mertek demokraták lenni. "Most mernek csak randalírozni, mikor a legnagyobb ellenzéki párt szó nélkül hagyja az általuk elkövetett bűncselekményeket. Most mernek "megindulni a kormány ellen", mikor látják, hogy Orbán Viktor hallgatósága is a nyilas terror lobogói alatt gyülekezik" - fogalmaz a párt.
Demszky: Orbán volt a legagresszívabb
Budapest főpolgármestere szerint az utcai zavargásokkal végződött március 15-e legagresszívabb szereplője Orbán Viktor volt. Pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján Demszky úgy fogalmazott, hogy a Fidesz elnöke a nagygyűlésen elmondott beszédével a demokráciát kívánta aláásni és a jogállam rendjét veszélyeztette. A főpolgármester szerint Orbán Viktor folyamatosan ad szellemi muníciót azoknak a szélsőségeseknek, akik ismételten fel akarják dúlni Budapest békéjét.
Demszky szerint most lényegesen kisebb kár érte Budapestet, mint az őszi zavargások miatt, amelynek egyik oka az, hogy kevesebben vonultak az utcára, és a rendőrök március 15-én profin végezték munkájukat.
Csütörtökön a rendbontók ledöntöttek öt telefonfülkét, amellyel körülbelül 8 millió forint kár keletkezett. 15 helyszínen gyújtogattak, többségében padokat, kukákat, építési anyagokat. Felgyújtottak 650 utcai szemetest, 12 darab műanyag konténert és közel 100 kukát. Ezzel az elsődleges felmérések szerint 18 millió forint kárt okoztak a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-nek. Az útburkolatban keletkezett károk értéke több millió forint - sorolta Demszky Gábor.
Az FKF ZRt. szakemberei a tüntetésekkel érintett területekről 180 köbméter különféle hulladékot szállítottak el. A vállalat a tüntetések utáni éjjel 55 géppel és 60 emberrel végezte a helyreállítást, a még pénteken is zajló takarítást 65 géppel és 150 emberrel kezdték el.
A Független Hírügynökség kérdésére a főpolgármester elmondta, hogy folyamatos kapcsolatban áll a rendőrséggel, és a tőlük kapott legfrissebb információk alapján semmi jelét nem látja annak, hogy folytatódnának a zavargások.
Demszky Gábor szerint a rendőrség kitűnően végezte a munkáját a március 15-i fővárosi zavargások megfékezésekor. A városvezető elmondta, hogy a rendbontók összesen 26 millió forintos kárt okoztak előző este. A főpolgármester szerint a rendőrség mostanra megtanulta, milyen a határozott, eredményes, de mégsem agresszív fellépés az utcai szélsőségesek ellen. Demszky Gábor úgy értékelte, hogy az a több száz ember, akik békés ünneplés helyett utcai zavargásokkal fejezték ki véleményüket, nem demonstráltak, hanem erőszakkal próbálták meg Budapest békéjét feldúlni. Demszky az előző nap "legagresszívabb szereplőjének" Orbán Viktort nevezte.
A főpolgármester furcsállotta, hogy vannak politikusok, akik nehezményezik, hogy egy körözött bűnözőt előző nap letartóztatott a rendőrség. Szerinte naivitás lenne azt hinni, hogy Budaházy György lecsukása nélkül a rendzavarók hazaviszik békésen a náluk lévő köveket, husángokat, üvegeket.
Demszky Gábor köszönetét fejezte ki Rogán Antal V. kerületi polgármesternek és Pokorni Zoltánnak, a Fidesz alelnökének, hogy elítélték a Petőfi szobornál történteket, ugyanakkor az előző nap "legagresszívabb szereplőjének" Orbán Viktort nevezte. "A Fidesz elnöke tegnap ismét a demokráciát kívánta aláásni és a jogállam rendjét veszélyeztette" - közölte. A városvezető szerint, azzal, hogy Orbán Viktor azt mondta, ha a kormány az őszi népszavazás után neki nem tetszően jár el, akkor szabadon el lehet kergetni, újabb féléves menlevelet adott azoknak, akik szavait szó szerint szokták venni.
Rogán: nem a Belváros felé kellett volna terelni a randalírozókat
Rogán Antal, a főváros V. kerületének polgármestere, örül annak, hogy az önkormányzat a Belvárosból az összes építési törmeléket elhordatta az utcákról az ünnep előtt. Jelentős részben ennek tulajdonítja, hogy a kerületben csütörtökön kevesebb, mint egy millió forint kár keletkezett - mondta el a polgármester pénteken délelőtt, amikor a sajtó jelenlétében bejárta a tüntetések V. kerületi helyszíneit. A polgármester ugyanakkor bírálta a rendőrséget amiatt, hogy a randalírozókat nem a Belvárosból kifelé, hanem befelé szorította csütörtök este.
Még kisebb lett volna a kár, ha a rendőrség nem két nappal március 15-e előtt kéri az önkormányzatot, hogy a kukákat vigyék be a házakba az utcákról, ennyi idő alatt ezt nem tudták elvégezni - mondta még Rogán Antal a Független Hírügynökségnek.



A frászt. Mindig csak ez a "globális felmelegedés"...Oszt jónapot?