"Orbánt csak az érdekli, hogy hatalomra kerüljön"
A Fidesz ünnepi nagygyűlése Orbán Viktor kampányrendezvénye volt, a párt elnöke arra használta fel március 15-ét, hogy megpróbálja átverni az embereket - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-nek.
2007. március 15. csütörtök 19:54 - Hírextra
Ez a beszéd egyszerűen nem a nemzet ünnepéről szólt, hanem Orbán Viktor kampányrendezvénye volt, a márciusi ifjak csak apropóként szolgáltak - közölte a szóvivő, hozzátéve: ha nem lett volna kokárda Orbán Viktoron, nehéz lett volna kitalálni, hogy március 15-én beszél. Nyakó szerint a Fidesz elnöke arra használta fel az ünnepet, hogy megpróbálja átverni az embereket. Hazugság ugyanis, hogy a népszavazáson le lehet váltani a kormányt, és hazugság az is, amiről meg akarja kérdezni az embereket - fűzte hozzá. A szóvivő azt mondta: nem a kórházprivatizáció érdekli Orbán Viktort, és nem is a vizitdíj. Ma nyíltan kimondta: az egész arról szól, hogy ő akar lenni a miniszterelnök - mutatott rá a szóvivő. Nyakó István szerint Orbán Viktornak tudnia kell, hogy erre a kérdésre négyévente adnak választ az emberek, és a szavazáson újból, sokadszorra azt mondta a többség, nem kér Orbán Viktorból.
A szóvivő szánalmasnak nevezte, hogy Orbán Viktor 1848 győzelmét összehasonlítja "az alkotmánybírósági vizsgán megbukott" népszavazási kérdésekkel. "A hét kérdésből négyet elkaszált ugyanis a vizsgabizottság" - tette hozzá. Nyakó István szerint vagy környezete kíméli "vezénylő tábornokát" a valóságtól, így ő azt sem tudja, a referendum megbukott, vagy Orbán Viktort egyáltalán nem érdekli, mi a valóság, mert "a fanatizmusra épít, nem pedig a felelősségre".
A külföldi meghívottak beszédeiről azt mondta: a hatalomból leváltott, a hatalomba vágyó ellenzékiek nem nagyon tisztelték meg a magyarokat és a nemzeti ünnepet, helyette inkább szidták a magyar kormányt vagy az orosz elnököt. A litván és az orosz belpolitika Magyarországra importálása miatt kár volt ilyen sokat utazniuk - mondta Nyakó István. A rendezvényen Orbán Viktor mellett felszólalt többek között Vitautas Landbergis egykori litván köztársasági elnök, európai parlamenti képviselő is.
Forrás: MTI