2025. december 24. - Ádám, Éva

Wenger a franciákat okolja Henry sérüléseiért

A sok válogatott mérkőzés az oka Thierry Henry formahanyatlásának és sorozatos sérüléseinek - legalábbis így gondolja a francia klasszist foglalkoztató Arsenal labdarúgócsapatának szintén francia vezetőedzője, Arsene Wenger.
2007. március 14. szerda 14:50 - Hírextra
A támadó a mostani szezonban több meccset is kénytelen volt kihagyni különböző egészségügyi problémái miatt, jelenleg pedig úgy tűnik: ágyék- és gyomorfájdalmai megakadályozzák abban, hogy az idény hátralévő részében még pályára lépjen. Wenger szerint abban, hogy Henry nem tudta magát kellően kipihenni a 2006-os mérkőzésdömping után, hazája válogatottjának is nagy szerepe van.

"Úgy érzem, Franciaországban nem bántak vele eléggé óvatosan. A világbajnoki döntő után pihenőt adtam neki augusztus 4-ig, majd elkezdtük a felkészülést, de például a Dinamo Zagreb elleni BL-selejtezőn nem szerepeltettem. Ezzel szemben a válogatottban augusztus 16-án, kevesebb mint két héttel a visszatérését követően 90 percig játszott. Kérdem én, mi szükség volt erre?" - méltatlankodott a szakvezető, aki azt is megjegyezte, hogy Henry azóta is minden válogatott találkozót végigjátszott, miközben nem volt teljesen egészséges.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását