2025. december 24. - Ádám, Éva

Halott várossá válik holnap Budapest

Március 15-én szinte minden üzlet zárva tart, ez alól csak a benzinkutak, az édességboltok, a szórakozóhelyek, éttermek, mozik, illetve non-stop kereskedések kivételek. Az év első hosszú hétvégéjén a hivatalok nyitvatartása is változik.
2007. március 14. szerda 15:21 - Hírextra

A nemzeti ünnepen szinte minden üzlet zárva lesz, kivéve a benzinkutak, édességboltok, virágboltok, szórakozóhelyek, éttermek, mozik, valamint azok a non-stop kisboltok, ahol a tulajdonos alkalmazott nélkül dolgozik, illetve a kiemelt idegenforgalmi helyek - például a Budai Vár - környékén lévő üzletek - mondta a Független Hírügynökségnek Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára hozzátette: az ünnepet követő napon a pénteki rend szerint lesznek nyitva az üzletek, legfeljebb néhány iparcikküzlet tart majd zárva, ahol nem számolnak pénteken nagy forgalommal. Szombaton és vasárnap a szokásos nyitvatartásuk szerint dolgoznak majd a boltok - közölte a főtitkár, majd kiemelte: a kereskedőknek megváltozott nyitvatartásukat a vásárlók tájékoztatására ki kell írniuk.

Az okmányirodák és polgármesteri hivatalok a hosszú hétvégén zárva lesznek, csak hétfőn lehet újra ügyet intézni a hivatalokban. A posták március 15-én zárva tartanak, 16-án és 17-én szombati nyitvatartás szerint működnek, így azok a postahivatalok, amelyek amúgy szombaton nyitva szoktak lenni, azok most is nyitva tartanak majd.

A parkolási rend is változik a hosszú hétvégén: március 15-e és 18-a között ingyenes a parkolás a fővárosban. Ez alól csak a kiemelt övetetek - mint a Budai Vár, Citadella és a Margitsziget - jelenthetnek kivételt.

Az ünnepnapon a Szerencsejáték Zrt. saját lottózói nem lesznek nyitva, tehát csak sms-ben és interneten lehet majd fogadni - mondta a Független Hírügynökségnek Somorai László, a cég kommunikációs igazgatója. A pénteken, szombaton és vasárnap a szokásos rend szerint lesznek nyitva a lottózók - közölte.

Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását