Angelina Jolie újabb adoptálási körútja
Angelina Jolie Vietnamba érkezett, hogy örökbe fogadjon egy hároméves vietnami árva kisfiút. Ho Si Minh város repülőterét egy sötétített üvegű gépkocsin minden feltűnés nélkül gyorsan elhagyta, és nevük elhallgatását kérő tisztségviselők szerint csütörtök
2007. március 14. szerda 21:24 - Hírextra
Amint megkapja a gyereket - akinek nevét nem közölték -, felkeresi az amerikai konzulátust, hogy ott ellenőriztesse a papírokat, és kiállítsák az útlevelet a fiúcskának. Ha minden jól megy, a hét végén már az új családtaggal együtt térhet vissza az Egyesült Államokba.
A sztár csak a saját nevében adta be az örökbefogadáshoz szükséges kérelmet, mert élettársával, Brad Pitt hollywoodi sztárral nem házasságban élnek.
A vietnami kisfiú a harmadik külföldi gyerek, akit Angelina Jolie néhány év alatt örökbe fogad: a sort 2002-ben a kambodzsai Maddox nevű kisfiúval nyitotta meg, majd három évvel később az etiópiai Zahara nevű kislány következett. Időközben saját gyerekük is született, a Shiloh névre keresztelt kislány.
Forrás: MTI