2025. december 24. - Ádám, Éva

"Ellen Da Vinci-kód" készül

Robert de Niro, Antonio Banderas, vagy Nicolas Cage lehet a főszereplője annak a filmnek, amelyet San Josémaria Escrivá de Balaguer, az Opus Dei alapítójának életéről terveznek készíteni.
2007. március 13. kedd 22:37 - Hírextra
A film válasz lesz Dan Brown Da Vinci-kódjára, amelyet Ron Howard filmesített meg Tom Hanks-szel a főszerepben, mert irritálta az Opus Deit, amikor úgy írta le, mint valamiféle bűnözői testületet, amelyet kegyetlen vezetés irányít. Ezt erősítette meg Giuseppe Corigliano, a társaság szóvivője, de hozzátette: fontosnak tartják az alapító életének megismertetését is, történelmi és egyházi szempontból egyaránt.

A film címe és rendezője még nem ismert. Lehetséges forgatókönyvírójának Francesco Arlanchot, a Szent Péterről készített film rendezőjét, valamint Armando Fumagallit, a milánói katolikus egyetem professzorát tartják. Minden arra enged következtetni, hogy nagy nemzetközi produkció lesz Ettore Bernabei Lux Vide-jának nagyarányú részvételével.

A szóvivő hangsúlyozta: mindez még csak terv, de örülnének, ha megvalósulna. Közölte azt is, hogy az Opus Dei nem vesz részt a film megvalósításában, csak arra szorítkozik, hogy "útmutatást adjon Szent Josémaria történetének tiszteletteljes rekonstruálásához."

Az Opus Dei imázsoffenzívája televíziós programokat, honlapokat és egy koreai rajzolókkal elkészítendő animációs gyerekfilmet is magába foglal.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását