2024. május 7. - Gizella

Kasza József veszi a kalapját?

Vezetőváltást helyezett kilátásba a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) élén Kasza József, a párt elnöke - jelentette hétfőn az újvidéki Magyar Szó.
2007. március 12. hétfő 11:53 - Hírextra
A politikus megjelent a tízéves Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) hétvégi jubileumi kongresszusán, és beszédet is mondott. Megfogalmazása szerint nem könnyen szánta rá magát a rendezvényen való részvételre, mivel az elmúlt évek során számtalanszor érték sértések az Ágoston András vezette VMDP részéről. Azért ment el mégis az eseményre, mert a délvidéki magyar közösség érdeke, hogy végre tényleges párbeszéd alakuljon ki a két szervezet között, s összefogásuk a magyarság érdekét szolgáló cselekvést eredményezzen. Meggyőződése, hogy van alap a közös politizálásra, s a VMSZ abban partner kíván lenni.

Kasza József a beszédében jelezte, hogy a helyét hamarosan átadja egy fiatalabb politikusnak, de hogy kit látna szívesen a pártja élén, azt nem mondta meg. Egyben javasolta Ágoston Andrásnak, s a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét vezető Páll Sándornak, hogy kövessék a példáját, vonuljanak ki a délvidéki magyar politika élvonalából, s adják át a helyüket a fiataloknak.

A VMSZ elnöke már a párt legutóbbi tisztújításakor közölte, hogy utolsó mandátumát kezdi meg. A VMSZ vezetőváltásának kérdése legutóbb a januári szerbiai parlamenti választás után került szóba, amikor Korhecz Tamás vajdasági miniszterelnök-helyettes felvetette, hogy újszerű, a jelenleginél több ember megszólítására alkalmas politikára van szüksége a pártnak. A választáson a VMSZ, amely az egyedüli magyar szervezetként jutott be a szerb törvényhozásba, a vezetői által remélt 6-8 helyett csak 3 képviselői helyet tudott szerezni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását