2024. május 10. - Ármin, Pálma

"Se a Fidesznek, se az MSZP-nek nincs"

A múlt szombaton létrehozott Kisgazda Polgári Szövetség a Fidesz szerves része kíván lenni, de önálló programmal rendelkezik majd – mondta a Kisgazda Polgári Szövetség elnöke pénteken Veszprémben, ahol ismertette a szervezet főbb céljait.
2007. március 10. szombat 08:05 - Hírextra
Turi-Kovács Béla rámutatott: igaz ugyan, hogy sok kisgazda párt van, de szerinte a kisgazdavilág nem szűnt meg, s „megérett az idő arra, hogy a sokféle kisgazdavonulat ismét egy egységként jelenjen meg". Hangsúlyozta: ezért is „szeretném nyomatékkal közölni, hogy nem párt lettünk, hanem szövetség". Rámutatott arra is, hogy a majdani választásokon a szövetség nem indul mind a 176 egyéni választókerületben, hanem a Fidesszel kötött szerződés alapján indítanak képviselőjelölteket.

Turi-Kovács Béla hangsúlyozta: három területen – mezőgazdaság, vidékfejlesztés és környezetvédelem – saját programot szeretnének érvényesíteni a polgári szövetségen belül. Az elnök szerint az MSZP egyértelműen nagybirtokrendszerben gondolkodik, míg a kisgazdaszövetség programjának alaptétele az, hogy nincs olyan kisbirtok, amely – ha tényleg művelni akarják – „ne lenne hasznos, és ne lenne támogatható".

Az elnök elmondta: 700–750 ezer ember él teljesen vagy részben a földből, s ha elveszítik ezt a megélhetési lehetőségüket, szerinte olyan munkanélküliség alakulhat ki, amely „Latin-Amerikára hasonlatos állapotokat fog előidézni".

Turi-Kovács Béla szerint a falvak megmentése alapvető feladat, mert ezen alapulhat „egy egészséges fejlődés Magyarországon". Megjegyezte: nem arra gondolnak, hogy az 1–10 hektáros birtokok megélhetést tudnak biztosítani egy családnak, de olyan kiegészítő lehetőséget nyújthatnak, amely – más munkalehetőség mellett – már garantálja a megélhetést. Hozzátette: így van ez Ausztriában, sőt „az egész Európai Unióban ez a helyzet, ahol 18,7 hektár az átlagbirtok", s ezen a családok megélnek.

A képviselő kitért arra, hogy Magyarországnak végre átfogó környezetvédelmi program kell, mert jelenleg „se az MSZP-nek, se a Fidesznek nincs". Végül azt hangsúlyozta, hogy felhívással fordulnak minden kisgazda színekben megválasztott polgármesterhez és önkormányzati képviselőhöz, s arra kérik őket, hogy „ne vegyék át a Gyurcsány-csomagot, és ne hozzanak olyan helyi adórendeleteket, amelyekkel az egyébként is agyonterhelt lakosságot további adókkal sújtják".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását