20 milliós kárt okoztak a vandálok
Több mint 20 millió forintos kárt okoztak tavaly a magyarországi autópályákban a rongálók és tolvajok. Többnyire a forgalomszámláláshoz szükséges műszereket, informatikai berendezéseket illetve a korlátokat lopják, de sokan még a táblákat és a védőkerítés
2007. március 9. péntek 13:10 - Hírextra
A tettesek lényegében válogatás nélkül viszik el, amit lehet, és bármit képesek tönkretenni. A falfirkálásoktól kezdve a szalagkorlátok leszerelésén át egészen a pályák mellett található útjelző táblák eltulajdonításáig szinte mindenre volt már példa - írja az ÁAK Zrt.
A különböző műszerek, illetve berendezések eltulajdonítása összesen 11,7, a korlátok, kerítések és táblák leszerelése 5,3, a rongálások és a graffitik összesen több mint 2 millió forintos kárt okoztak az autópálya kezelőnek tavaly.
A lopások és rongálások területi eloszlása között lényeges eltérések vannak. Az M1-es autópálya mérnöksége például 2006-ban összesen "csak" kétmillió forintos kárról adott hírt, az M7-es területén működő martonvásári mérnökség azonban több mint 9,2 millió forintos veszteségről számolt be. A tavalyi év egyik legnagyobb lopása is itt volt: ismeretlen tettesek csakanem 4 milliós kárt okoztak az M7-es egyik forgalomszámláló állomásában.
Forrás: Független Hírügynökség