2025. december 23. - Viktória

Az MDF "normális dolgokról" beszélgetne Orbánnal

A Fidesz elnöke egyelőre nem fogadta el az MDF elnökének meghívását, de Dávid Ibolya várja Orbán Viktort, hogy az új többség helyett az új jobboldalról beszéljen vele - közölte Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a közszolgálati televízió Nap-kelte műs
2007. március 8. csütörtök 10:01 - Hírextra
"Várjuk Orbán Viktort, hogy fogadja végre ezt a meghívást. Vegye észre, hogy ez neki is jó, mert kitörhet ebből az őáltala rohammal bevett zsákutcából" - mondta Herényi. Herényi megfogalmazása szerint Orbán most "inkább azon vitatkozik a Kossuth tériekkel, hogy mi az új többség". Hozzátette, az MDF elnökének meghívója arra adott volna lehetőséget, hogy "normális dolgokról" beszélgessenek: "olyasmiről, ami a politika célja és feladata". A legnagyobb ellenzéki párt elnökének nem az lenne a dolga, hogy azon vitatkozzon, ki az új többség. Inkább új gondolkodásra, új jobboldalra van szükség. Az MDF ezt hirdeti - fejtette ki a frakcióvezető.

Herényi szerint az MDF és a Fidesz között jó néhány kérdésben van politikai egyetértés van. Példaként említette, hogy a Fidesz is egyetért az örökösödési illeték eltörlésében, a tiszta kezek hivatalának létrehozásában az MDF-fel. Nem lenne baj azonban, ha ez az egyetértés együttműködésben is testet öltene - mondta, mert szerinte ugyanis látszik, hogy Orbán Viktor "nem tud kitörni".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását