Megnyílt a legnagyobb idegenforgalmi szakvásár
A világ legnagyobb idegenforgalmi szakvására nyílt meg szerdán Berlinben. A német főváros immár 41-ik alkalommal ad otthont a hivatalos nevén Nemzetközi Idegenforgalmi Börzének (ITB), amelyen 184 ország 11 ezer kiállítója van jelen. A részvevők között van
2007. március 7. szerda 14:47 - Hírextra
A rendezvényt egyes vélemények szerint beárnyékolhatják a klímaváltozás hatásai miatti aggodalmak. A klímaváltozás elleni intézkedések egyebek között befolyásolhatják a légi közlekedést, ami hatással lehet az idegenforgalom alakulására is. A kiállítást megnyitó beszédében Michael Glos gazdasági miniszter óvott a hisztériától.
Pap Mária, a Magyar Turizmus Zrt. berlini képviseletének vezetője az MTI-nek elmondta: a szakma az ITB-t a világ legfontosabb idegenforgalmi seregszemléjének tekinti. A kiállításon való részvétel - mint hangsúlyozta - ezért is "kötelező" minden olyan ország számára, amely a nemzetközi turisztikai piacon jelen kíván lenni.
A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében egyébként egy 308 négyzetméteres magyar stand van a kiállításon. Az ország szinte teljes turisztikai spektruma bemutatkozik a rendezvényen, a régiók, illetve szállodák képviseletében közel harminc turisztikai szolgáltató lesz jelen.