Törzsi tulajdonban a Hard Rock Cafe
Immár hivatalosan is az észak-amerikai szeminol indián törzs tulajdonába került hétfőn az egész világot behálózó Hard Rock Café láncolat. A törzs 965 millió dollárért vette meg a 45 országban működő 124 hard Rock Café-klubot, öt szállodát, két kaszinót, v
2007. március 6. kedd 10:51 - Hírextra
Az üzlet része még az a felbecsülhetetlen több mint 70 ezer rock-ereklye, amelyet a világ minden tájáról gyűjtöttek össze az egyes klubok. Csak néhány klub, köztük a Las Vegasi nem került a tulajdonukba.
Az első Hard Rock Café 1971-ben nyílt meg Londonban. Előhírnöke egy évvel korábban a The Doors együttes Morrison Hotel/Hard Rock Café című albuma volt. A sors érdekes egybeesése, hogy a lemez egyik dalában, a Peace Frogban a következő sor hangzik el: "Indiánok szóródtak szét vérezve a hajnal országútján/szellemek lakják be a gyermek tojáshéj-lelkét".
A vásárlási megállapodás nem a semmiből jött, mert a szeminolok már eddig is tulajdonosai voltak két igen jól menő Hard Rock Cafénak a floridai Hollywoodban és Tampában. Korábban ők voltak azok, akik 1979-ben első ízben nyitottak előbb bingó-szalont, majd kaszinót indián földön. Manapság mellesleg az amerikai kaszinók többsége indián tulajdonban van, mivel számos szövetségi állam tiltja a szerencsejátékot, de a tilalom nem vonatkozik a rezervátumokra.
Eddig a szeminolok bevételi forrásainak 90 százalékát, mintegy 500 millió dollárt a kaszinók és a cigarettaüzlet tették ki. Valószínűleg erre a bizniszre sem fognak ráfizetni Osceola törzsfőnök leszármazottai, mert a Hard Rock Café-hálózat évi bevétele több mint 400 millió dollárra tehető. A jelenleg 3300 fős törzs minden tagja havi osztalékot kap az üzletből, míg a törzs által kezelt bevételi részt oktatásra, egészségügyre és más szolgáltatásokra fordítják.
Mint Moses Osceola, a törzs alelnöke hangsúlyozta: a hálózat megvásárlásával a szeminolok biztosíthatják gazdasági túlélésüket, és nem függenek többé csupán a szerencsejátékoktól. Egyúttal úgy érzik: kikövezték az utat a többi észak-amerikai indián törzs előtt a nemzetközi üzleti világban.
A Hard Rock Cafék új gazdái máris bővíteni akarjátok a láncolatot: a szállodák számát 15-re emelnék a következő 3-4 évben, és ő fogják újjáépíteni a Mississippi állambeli Biloxiban azt a hotelt, amelyet másfél évvel ezelőtt romba döntött a Katrina hurrikán.
Az amerikai rock-zene számos olyan muzsikust adott a világnak, akiknek ereiben indián vér csörgedezik. A leghíresebb - kell-e mondani - Jimi Hendrix volt, de indián ősökkel rendelkezett két másik, tragikusan rövid életű gitáros, Tommy Bolin és Jesse Ed Davis is. A 60-as évek folk-Madonnái közül Buffy St. Mary az Újvilág őslakosainak leszármazottja, de őriz indián géneket Tina Turner, Cher és Tori Amos is, valamint Jimmy Carl Black, aki Frank Zappa Mothers of Invention együttesének volt a dobosa.
Az 1970-es években a Redbone együttes indián származású tagjai síkra is szálltak népük jogaiért, a We All Were Wounded in Wounded Knee című daluk, amely annak idején Európában listavezető is volt, a lakoták elleni 19. századi mészárlásokra emlékeztetett.
Forrás: MTI