2025. december 23. - Viktória

Kóka a jelzőkutya mellett áll

Az államháztartási törvény helyett egy új közpénzügyi jogszabályt, valamint a párt- és kampányfinanszírozás átláthatóvá tételét javasolja egyebek mellett az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Kovács Árpád ÁSZ-elnök keddi sajtótájékoztatóján közölte: elkészült egy
2007. március 6. kedd 17:10 - Hírextra

A gazdasági és közlekedési miniszter támogatja az ÁSZ elképzeléseit - ezt maga a tárcavezető jelentette ki, miután találkozott Kovács Árpáddal. Kóka János közölte: 17 évvel a rendszerváltás után rendezni kell a közpénzek ügyét, mert évi több száz milliárdos lehet a korrupció miatt keletkezett kár.

Az állami és önkormányzati korrupció, a döntések politikai befolyásolása szétzilálja a közéletet, és rontja az ország versenyképességét - mondta Kóka János. A korrupciós ügyek egyik fontos eleme a párt- és kampányfinanszírozás kérdése - közölte a tárcavezető, aki szerint egy olyan jogszabályt kell elfogadni, amely korrekt elszámolást tesz lehetővé a pártok számára, biztosítva a kontrollmechanizmusok beépítését. Nevetséges, hogy az ÁSZ minden kampány végén azt állapítja meg: nem tud semmit sem tenni a kampányfinanszírozás betartatásával kapcsolatban - mondta Kóka János.

A tisztább közélet megvalósításának másik lényeges eleme a közpénzek elköltésének szabályozása - jelentette ki a gazdasági miniszter. A GKM támogatja az ÁSZ elképzeléseit, hogy szülessen meg egy új, egységes közpénzügyi törvény - mondta Kóka János. 17 évvel a rendszerváltás után még mindig több, mint egy tucat törvény szabályozza a közpénzek elköltését, de nem áll össze egy világos szabályrendszer, ami tiszta finanszírozást és egyértelmű felelősségi- és hatásköröket biztosítana - közölte a tárcavezető.

Véget kell vetni a "gyurma állam" korszakának, amikor mindenki kénye kedve szerint formálhatja a hozzá tartozó intézmény gazdálkodási szabályait - közölte a politikus.

Kóka János szerint 100 milliárdos nagyságrendű lehet a korrupció miatt okozott kár, az új szabályozásnak viszont 10, de lehet, hogy 100 milliárdokban lesz mérhető a hozadéka - mondta Kóka János, aki fontos feladatának tartja, hogy még ebben a ciklusban záruljon le a közpénzügyi eljárások teljes körű újraszabályozása.

Az ÁSZ elnöke áprilisban, az éves beszámolója ismertetésekor ad tájékoztatást az Országgyűlésben a számvevőszék 15 pontos javaslatcsomagjáról. Ezt követheti egy társadalmi-politikai egyeztetés, utána kezdődhet a jogszabályalkotás folyamata. A törvényeket leghamarabb a jövő évi őszi ülésszakban lehet elfogadni, hatályba lépésük pedig 2009. körül várható - ismertette a menetrendet a tárcavezető.

Az ÁSZ nem "véreb", hanem "jelzőkutya", vagyis nem rendelkezik hatalmi jogosítványokkal. Nincs más lehetőségük, mint a gondolataik közreadása - mondta a számvevőszék elnöke. Kovács Árpád szerint nem lehet tovább létezni a jelenlegi közpénzügyi szabályozással. Átláthatóság és elszámoltathatóság: e két fogalom köré van építve minden nemzetközi pénzügyi szabályozás. Ezt kell Magyarországon is következetesen végigvinni - jelentette ki az ÁSZ elnöke. Kovács Árpád közlése szerint az új jogszabály-csomag az Államháztartási törvényt váltaná fel. A terveket már ismertették a Pénzügyminisztériummal is, és a tárca nem fogadta "fanyalgással" az ÁSZ ötleteit - mondta a számvevőszék elnöke.

Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását