2024. április 19. - Emma

Májustól árasztják a gumikat

Március végén a tesztüzem, május második felében a termelés indul meg a Hankook dunaújvárosi gyárában. Az 535 millió eurós beruházással 1100 munkahelyet teremtenek, 2010-re további 400-zal növelnék a foglalkoztatottak számát.
2007. március 5. hétfő 13:10 - Hírextra

--------------------------------------------------------------------------------
A 110 ezer négyzetméteres üzemben a gyártósor tesztelését március végén kezdik meg. A dolgozók első 300 fős csoportját tavaly már kiképezték Dél-Koreában, jelenleg pedig 140-en tanulják ott az abroncsgyártást. A júniusra tervezett létszám felét, mintegy félezer munkavállalót már állományba vették. Év végére 1100 munkavállaló dolgozik majd a gyárban.

Az 535 millió eurós, vagyis csaknem 134 milliárd forintos beruházással a vállalat első európai gyárát építi meg Dunaújvárosban. A beruházáshoz 15,8 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kaptak. Az első év végéig a tervek szerint 2 millió gumiabroncsot gyártanak, a kapacitás teljes kihasználtságával 2010-re ez a szám megötszöröződne.

A fejlesztéssel párhuzamosan tárgyalnak egy középiskolával is, ahol szakképzést indítanának. A Levegő Munkacsoporttal is megállapodtak, az ígéretek szerint az üzem a legmodernebb környezetvédelmi technológiát alkalmazza, és gyártás során nem bocsát ki rákkeltő anyagokat.
A fuvarozás 25-30 százalékát vasúton, illetve vízen oldják meg. Ezzel együtt szennyvíz-tiszító telepet is építenek, így a Dunába sem ömlik majd szennyvíz.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását