2025. december 23. - Viktória

Radioaktív vizet ereszt a temelini atomerőmű

Újabb meghibásodást jelentettek csütörtökön a csehországi Temelin atomerőművéből: ez alkalommal mintegy 2 ezer liternyi radioaktív víz szökött ki a létesítményből. Az osztrák hírügynökség jelentése szerint a mostani lehetett az atomerőmű századik meghibás
2007. március 2. péntek 07:53 - Hírextra
Az erőmű szóvivője közölte, hogy környezeti károsodás nem történt a még a kedden bekövetkezett kisebb, "teljesen érdektelen" baleset következtében.

Az egyes számú erőművi blokkból történt a szivárgás, amely nem is üzemel, mert az üzemanyag feltöltése miatt korábban kikapcsolták már. A szennyezett vizet tartályokba fogták fel.

Egy szelep maradt nyitva, amiatt hagyhatta el a radioaktív folyadék az erőművi blokkot.

A szóvivő azt is közölte, hogy nem csak az illetékes cseh hatóságokat értesítették az esetről, hanem az osztrákokat is, tekintettel arra, hogy az 100 kilométernél közelebb van a cseh-osztrák határhoz.

Ismeretes, hogy Ausztriában aggódnak a temelini erőmű miatt, nem utolsó sorban biztonsága felől vannak a lakosságnak kétségei.

Az eset különlegessége, hogy a baleset akkor történt, amikor az osztrák kancellár éppen Csehországban tartózkodott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását