Draskovics és Stumpf vitája
Az emberek azt tapasztalják, hogy az ellenzék alternatívaképző képessége rendkívül alacsony - jelentette ki Stumpf István volt kancelláriaminiszter a Tárcatükör a Közgázon című rendezvényen, amelyen az Államreform Bizottság feladatairól vitázott Draskovic
2007. március 2. péntek 08:22 - Hírextra
Mint mondta, komoly problémának tartja, hogy az ellenzék nem használta ki a lehetőségeket arra, hogy ismertesse saját elképzeléseit, pedig például több száz szakember dolgozott együtt a Kormányzás 2006 elnevezésű kutatásban. Az ellenzéknek ki kellett volna állnia az elképzeléseivel, terveivel - tette hozzá. Véleménye szerint elkezdődött "egy morális keresztes háború, amelyben csak lőnek és nem töltenek".
Hozzátette, ilyen időszakban nehéz racionális diskurzust folytatni. Úgy fogalmazott a diákok előtt: "Az ellenzék megítélése azért ugyanolyan rossz, mint a kormányé, mert az emberek többsége azt tapasztalja, hogy az ellenzék alternatívaállító képessége, kormányzó képessége a béka feneke alatt van". Kiemelte, hogy valami elindult a Fideszben januártól, az igazságosság, az életminőség és a versenyképességgel szóló viták azt szolgálják, hogy a párt kongresszusára világosabb ellenzéki alternatíva jelenjen meg.
Draskovics Tibor szerint az állam legtöbb rendszere alacsony hatékonysággal működik, ezzel egyetértve Stumpf István is azt mondta, hogy a közigazgatásban sok tartalék van. Hozzátette ugyanakkor: az Államreform Bizottság nem tisztázta, hogy milyen államban gondolkodik, és hangsúlyozta: nem lehet fiskális lépéseket tenni, ha nem gondolják át annak szociális hatásait. A volt kancelláriaminiszter úgy fogalmazott, hogy egy vak ló bátorságával rohannak és csak az első egy-két lépést tudják. Draskovics Tibor azt mondta: az állam felelőssége, hogy garanciát adjon a szolgáltatások mennyiségére és minőségére, azonban jelenleg az állam gyenge és nem tudja ellátni alapvető funkcióit.
Forrás: MTI