2025. december 23. - Viktória

Ma hallgatják meg Simor Andrást

Ma hallgatja meg együttes ülésén az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága illetve Gazdasági Bizottsága Simor Andrást, a miniszterelnök által megnevezett jegybankelnök-jelöltet.
2007. február 26. hétfő 08:26 - Hírextra
A jegybankelnököt a köztársasági elnök nevezi ki, mérlegelési joga azonban nincs, a kinevezést nem utasíthatja el, és a kinevezési okmányt ésszerű időn belül alá kell írnia.
A törvény szerint a jegybank első embere egyúttal a legfőbb monetáris döntéshozó szerv, a Monetáris Tanács elnöke is. A Monetáris Tanács legalább kilenc, legfeljebb tizenegy tagú testület. Átmeneti rendelkezés szerint azonban jelenleg 13 tagja van. A testületben szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.

Simor András első munkahelye az MNB volt, s 1989-ben az MNB nemzetközi osztályának helyettes vezetőjévé nevezték ki. 1989-ben Simor András lett az akkor létrejött, 50-50 százalékban a Budapest Bank és az osztrák Creditanstalt tulajdonában álló Creditanstalt Értékpapír Rt. brókercég alapító vezérigazgatója. Nyolc év után Simor András a brókercég tulajdonosa, a CA IB Investmentbank ügyvezető elnöke lett Bécsben.

Levezényelte a Creditanstalt és az azt megvásároló Bank Austria befektetési bankjának összeolvadását a régióban. 1998-ban tért haza, saját tanácsadó cégét vezette tovább, és még ugyanebben az évben Járai Zsigmond utódjaként a Budapesti Értéktőzsde elnökének választották. Ezt a posztot 2002-ig töltötte be. Közben, 1999-ben elvállalta a Deloitte magyar leányvállalatának vezetését.

 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását