"Mindig ugyanazt mondom a rendőri vezetőknek (...), azt, hogy valamennyi, a törvényekben biztosított eszközzel a leghatározottabban és törvényesen lépjenek fel a közrend megóvása érdekében" - fogalmazott, hozzátéve: ez a miniszterelnök által egyedül mondható mondat. Mint mondta, mindig megkérdezi, van-e olyan, amit kormány tehetne, hogy elláthassák a feladataikat. A kormányfő visszautasította a jogászbizottság pénteken nyilvánosságra hozott jelentését, amely a miniszterelnököt nevezte meg az események fő felelősének.
Gyurcsány Ferenc szerint nem mondható függetlennek az a jelentés, amelynek szerzője nem is titkoltan "erőteljes antiszemita megjegyzéseket tesz", és akinek az elmúlt hónapokban csak indulattól és haragtól sugárzó megjegyzései voltak a kormánnyal szemben.
Morvai Krisztina egyik korábbi nyilatkozatával kapcsolatban, miszerint a miniszterelnök kezéhez vér tapad, Gyurcsány Ferenc azt mondta: "nincs az a határ, ameddig nem jutna el a magyar jobboldal szolgálatában egyik vagy másik ember".


