2025. december 22. - Zéno

"Mór nem kudarc a rendőrség számára"

A móri ügyben történt alapvető fordulat komoly presztízsveszteséget jelenthet az amúgy is kereszttűzben álló rendőrség számára. A Hírextrának nyilatkozó szakértők szerint hasonló malőrök ugyanakkor külföldön is előfordulnak a nyomozati munka során.
2007. február 21. szerda 13:21 - Kánya Andrea

A nyomozók a hétvégén megtalálták a móri támadás feltételezett elkövetőjének lakásán az évek óta keresett fegyvereket. A lap úgy tudja, az elsődleges szakértői vélemény szerint a megtalált Scorpio géppisztollyal és egy pisztollyal lőtték le a móri Erste bankfiók alkalmazottait, biztonsági őrét és ügyfeleit.

A rendőröknek gondot okozhat a Kaiserék egykori bűntársának kifizetett 25 milliós nyomravezetői díj is. A lap szerint az ORFK-n borúlátó a hangulat, több megkérdezett rendőr szerint nehéz lesz a közvéleménynek és a szakmának elmagyarázni, hogy a móri ügyben egy kitalált történetet erőltettek a nyomozók a bíróság elé.

Végh József kriminálpszichológus szerint a móri ügy abban az esetben nem lesz presztizs-veszteség a rendőrség számára, ha még most kiáll a nyilvánosság elé, és elismeri, hogy hibázott. „El kellene mondaniuk, hogy a vádemelést mire alapozták, és elnézést is kellene kérni”, mondta a Hírextrának a szakértő, aki szerint még nem késő ezeket a lépéseket megtenni. Végh nem hiszi, hogy Kaiser és Hajdu esetében egyáltalán szóba jöhet a kártalanítás. „Mivel ezek a bűnözők mindenképpen börtönbüntetést kapnak, nem hinném, hogy kártalanítani fogják őket”, fogalmazott.

Németh Zsolt kriminológus szerint a móri ügy nem kudarc a rendőrség számára. „A rendőrség a Btk. szabályai szerint járt el, így eljutottak el egy eredményhez. Igaz, voltak kacskaringós részek az úton, de hát így működik a nyomozói munka. Ahogy a filmekben csak a sikert látjuk, a valóságos rendőri nyomozások során bebizonyosodik, hogy sokkal keményebb, komolyabb munkáról van szó”, vélekedett az ELTE és a Rendőrtiszti Főiskola oktatója.

Németh Zsolt szerint a döntések meghozatalának folyamataiban nem csak a rendőrség játszik szerepet. „A rendőrségtől az ügyészhez kerülnek az ügydokumentumai. Ő elolvassa, ebből születik egy vádirat. Tőle eljut a bíróhoz, aki szintén megismeri az anyagok hátterét. A tárgyalóteremben pedig – ami pedig a legalkalmasabb a meggyőződés kialakulásához – véget ér ez a láncolat.” Németh szerint előfordulhat hasonló tévedés: nem csak Magyarországon, hanem a világon bárhol. „Nyilvánvalóan több tényező is befolyásolta a döntéseket, mint a gyanúsítottak szavahihetősége vagy a közvélemény nyomása.”

A kriminológus szerint ilyen esetekben szükség lenne egy teljesen független, külső szakértő munkájára. „Ahogy a Gönczöl-bizottság a terrorfenyegetettség esetében, a móri ügyben is eljárhatott volna is egy külső szakértői grémium. A civil kontroll lenne a legjobb módszer az ügyek tisztán látásához. Az ügyész része a hierarchiának, és nem tud elfogulatlan maradni”. Németh is egyetért Végh Józseffel abban, hogy Kaiserék nem kapnak majd kártalanítást.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását