Év végére kész az M0-ás körgyűrű
Az enyhe tél eredményeként jó ütemben halad az M0-ás körgyűrű, a 4-es utat az M3-as autópályával összekötő új, 26,5 kilométeres szakasza és így az év végére átadhatják a forgalomnak - közölte a beruházó Nemzeti Autópálya Rt. szóvivője szerdán az MTI-vel.
2007. február 21. szerda 12:43 - Hírextra
Bényi Gyöngyi elmondta, hogy az EU által biztosított 42 milliárd forintos beruházást hosszas előkészületek előzték meg, ennek során például 3.000, a nyomvonal által érintett ingatlan 10.000 tulajdonosával kellett megegyezni. Jelenleg a két nagy kivitelező, a Poor-Viadom és az Egut-Debmut emberei, gépei mindenütt dolgoznak, Ecser, Maglód, Csömör, Nagytarcsa, Pécel közelében, ahol a földmunkákat végzik.
Az előkészítések után az ütemterv szerint nyáron kezdődhet az útfelület kialakítása. Összesen 42 műtárgy, - hidak, aluljárók - megépítése tartozik még a feladatok közé, több helyen már készek a beton pillérek- tette hozzá.
EU-s forrásból hamarosan a 31-es utat az M3-as autópályával összekötő, Nagytarcsától Gödöllőig futó 12 kilométer hosszú kiegészítő út építése is megkezdődhet, amely az M3-as és az M5-ös autópálya közötti elérést teszi egyszerűbbé.
Az új körgyűrű szakasz valamelyest enyhíthet majd a főváros útjait megterhelő forgalmon, ugyanakkor a körgyűrű menti települések felértékelődnek, új üzemek, kereskedelmi és logisztikai központok települnek majd e helyekre - mondta a szóvivő.