2024. június 1. - Tünde

Az "elkerülhetetlen ok" több válást eredményezhet

A válási törvény módosítását tervezik Belgiumban. Az új szabályozás, amennyiben elfogadják, jelentősen csökkenti a "vétkes" jelző jelentőségét, így a válás egyszerűbb és gyorsabb lesz.
2007. február 21. szerda 12:53 - Hírextra
Sokan a folyamat modernizációjának természetes részeként tekintenek erre a tervezetre, ám bírálói is akadnak szép számmal. A polgárjog szerint a házastársaknak gondoskodniuk kell gyermekeik neveléséről, és biztosítaniuk kell az ahhoz szükséges feltételeket.

Jelenleg a válás hosszú évekig elhúzódhat Belgiumban, és néha nyílt háborúskodássá válik, amelynek során a felek sok mindent egymás fejéhez vágnak. Az eddigi terminológia szerint vagy közös megegyezéssel válnak a belgák (ilyen egyébként a válások 70 százaléka), vagy valamelyik fél
hibájából. Ez utóbbi helyett a jövőben az "elkerülhetetlen ok" kifejezést használják majd, amitől azt várják, hogy zökkenőmentesebbé teszi a válási folyamatot.

A tervezet bírálói, egyes jogászok amiatt aggódnak, hogy az "elkerülhetetlen válás" fogalma túlságosan tág, és bevezetése a válások számának növekedését idézheti elő. Az is aggályos, hogy a bírónak kell majd felmérnie: egy adott házasság felbontása valóban elkerülhetetlen-e, és ennek alapján kell kimondania a válást, vagy megtagadnia azt.

Amennyiben a házastársak legalább félévig külön éltek, és mindketten óhajtják a válást, a bírónak jogában áll majd azonnal meghozni a döntést. Amennyiben nincs meg a féléves különélés, a házastársakat megkérik arra, hogy forduljanak a bírósághoz három hónappal később.

Amennyiben csupán az egyik fél kéri a válást, a másik kifejezetten elutasítja, ám a felek legalább egy évig külön éltek, a bírónak szintén jogában áll kimondani a válást. Ha nincs egyéves különélés, a feleket a bíróság fél év múlva várja vissza. A bírónak azonban megvan a lehetősége gyorsabb döntésre személyes helyzetfelmérés alapján. Például figyelembe veheti az adott konkrét válási kérelem előzményeit, így a hűtlenséget, a fizikai vagy erkölcsi erőszakot, és akár azonnal kimondhatja a válást.
Forrás: euractiv.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását