A zavargásokról is beszélt Gyurcsány és Frattini
Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknél kezdte hivatalos magyarországi látogatását Franco Frattini, az Európai Bizottság alelnöke szerdán. A megbeszélésről a Miniszterelnöki Hivatal nem kívánt részleteket közölni.
2007. február 21. szerda 10:44 - Hírextra
Franco Frattini jogi és igazságügyi biztos Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter meghívására érkezett Magyarországra. Programja során megbeszélést folytat még vendéglátójával, az igazságügyi miniszterrel, Göncz Kinga külügyminiszterrel, Sólyom László köztársasági elnökkel, és eszmecserét folytat a parlament európai ügyi, valamint emberi jogi bizottságának tagjaival.
Ez utóbbi találkozón - amelyre meghívást kapott Gönczöl Katalin kriminológus és Morvai Krisztina büntetőjogász is - napirendre kerülnek a szeptemberben, illetve októberben lezajlott budapesti erőszakos megmozdulások is.
Az igazságügyi tárca tájékoztatása szerint a jogi és igazságügyi biztos budapesti tárgyalásainak napirendjén szerepel az idegengyűlölet és rasszizmus elleni európai kerethatározat, a bel- és igazságügyi adatvédelem, a schengeni felkészülés, a menekültügy.
Az MTI úgy tudja, a megbeszéléseken napirenden lesz a tavaly szeptemberben és októberben a magyar fővárosban lezajlott zavargások ügye is.
A külügyi szóvivő az MTI-nek azt mondta, a Göncz Kingával való megbeszélés témái között lesznek az Egyesült Államok és Kanada viszonylatában a vízummentesség megteremtésére irányuló törekvések, valamint a nyugat-balkáni országokkal megindult uniós vízumkönnyítési tárgyalások kérdése.
Forrás: MTI