2024. március 29. - Auguszta

Teve utca: nem a Golfból lőttek

Nem a fekete Volkswagen Golf utasai lőttek a Teve utcai székháznál - mondta az NNI igazgatóhelyettese a Nap-keltében. Zsombok György hozzátette: korábban "elkövetői szerepkörben" is felmerültek a gépkocsiban utazók, de szerepük tisztázódott, már csak tanú
2007. február 20. kedd 08:43 - Hírextra
Potenciális szemtanúk lehetnek - mondta. Arra a kérdésre, hogyan is tisztázódott a szerepük, az igazgatóhelyettes azt közölte: nagy számú tanúkutatást végeztek, és a védelmi kamerák felvételeit is megvizsgálták. A képek használhatóságával kapcsolatban elmondta: azt ki lehet következtetni a felvételekből, hogy merre mozgott, hol állt az autó. A kocsit a kamerák mellett az objektumvédelmet ellátó rendőrök is látták.

Annak magyarázatául, hogy miért nem sikerült még megtalálni a fekete autót, Zsombok arra hivatkozott, hogy nagyon nagy számú autót kell számításba venniük, miközben csak nagyon kevés azonosító adat áll rendelkezésükre.

Zsombok György megerősítette: a rendőrség nyilvánosságra hoz egy "gyanús sétálóról" készült rajzot. Hangsúlyozta: nem fantomképről van szó, vagyis nem bizonyos arcrészletekből állítanak össze egy vélelmezett arckaraktert, hanem egy szemtanú jó megfigyelései alapján készítették a rajzot.

A rendőrség Teve utcai székházára múlt hét kedden hajnalban, 0 óra 33 perckor adtak le - vélhetően egy Kalasnyikov géppisztolyból - nem célzott lövéseket. Bene László országos rendőrfőkapitány aznap közölte: 15 lövés érte az épületet, és a lövedékek csaknem 15 millió forintos kárt okoztak. A lövedékek az épület kilencedik és tizenharmadik emelete között csapódtak be.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását