Gyanúsítottként hallgatták ki az apát
Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a napokban a gépkocsit vezető édesapát a két gyermeke halálával végződött januári, újmohácsi révnél történt tragédiával összefüggésben - mondta el a férfi jogi képviselője az MTI megkeresésére kedden.
2007. február 20. kedd 17:24 - Hírextra
Védence érdekeire hivatkozva Olt György ügyvéd több részletet nem közölt; az MTI érdeklődésére a rendőrség - a nyomozás érdekeire hivatkozva - nem kívánt információt adni az eljárásról. Az MTI úgy tudja, hogy az édesapa ellen halálos közlekedési baleset gondatlan okozása miatt indult eljárás. A szakértői vélemények már elkészültek az ügyben, de azokat a rendőrség hivatalosan még nem hozta nyilvánosságra.
Így nem lehet pontosan tudni, hogy a balesetet az apa mulasztása, a jármű nem megfelelő rögzítése, vagy rejtett műszaki hiba okozta.
Az újmohácsi révnél január 3-án reggel történt a tragédia. Egy háromajtós Ford Fiestával közlekedő család késve érkezett a révhez. Az apa elfutott jegyet váltani, az anya pedig a kocsi csomagtartójához ment. A jármű ekkor elindult, a komphoz vezető lejtőn felgyorsult, majd a hátsó ülésen utazó három és ötéves kisfiúval a hajó mellett a vízbe esett.
A szülők a kocsi után futottak, a vízbe ugrottak, de az autó egy percen belül elsüllyedt, a gyermekeket már nem tudták kimenteni. A gépkocsit és a holttesteket három órával később búvárok és tűzoltók hozták felszínre.
Forrás: MTI