Ma hallgatják meg az ex-belügyminisztert
Többek között Kónya Imre egykori belügyminiszter tanúmeghallgatásával folytatódik ma a brókerbotrány büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A Boross-kormány volt belügyminisztere korábban jelezte: 2000 decemberétől pénzügyi megtakarításait a K and H Equitiesné
2007. február 19. hétfő 07:51 - Hírextra
2003 júliusában - a brókerbotrány kirobbanásakor - a politikus az MTI-vel közleményben tudatta: "2003. július 4-én tudomást szereztem arról, hogy számlámon - a rendszeresen megküldött elszámolásban szereplő összegekkel ellentétben - befizetéseimnél kisebb értéket tartanak nyilván". Kónya Imre akkor közölte azt is, hogy "kárigénye érvényesítésére megtette a szükséges intézkedéseket", ám ennek részleteiről akkor nem nyilatkozott.
A bíróság múlt héten ismertette a felekkel a Kulcsár Attila és társai ellen indított per tervezett tavaszi menetrendjét, e szerint március 28-ig mintegy ötven tanút hallgat meg a bíróság. Többségüket azért, mert ügyfelek voltak.
Kónya Imre mellett a héten többek között Mudura Sándor vállalkozót és Csillag István volt gazdasági minisztert is tanúként hallgatják ki. Csillag István tanúkénti meghallgatását egy utóbb a vádirathoz kapcsolódó részcselekmény miatt indítványozta a vádhatóság.
A brókerbotrány perének vádiratában többek között sikkasztás, pénzmosás, vesztegetés, orgazdaság és bűnpártolás szerepel. Kulcsár Attila vádlott-társai között van Rejtő E. Tibor, a K and H Bank volt vezérigazgatója, Kerék Csaba, a Britton Kft. volt ügyvezető igazgatója és az Egyesült Államokból önként hazatért Schönthal Henrik.
Forrás: MTI