2024. május 7. - Gizella

Horváth Csaba is Demszky helyettese lehet

Horváth Csaba volt II. kerületi szocialista polgármestert vagy Germánné Vastag Györgyi fővárosi képviselőt jelölheti az MSZP főpolgármester-helyettesnek - tudta meg az MTI csütörtökön szocialista forrásból a párt budapesti elnökségének ülése után.
2007. február 9. péntek 08:32 - Hírextra

Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke az MTI-nek nyilatkozva sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánta, hogy a két politikussal tárgyalni fog a jelöltségről. Kérdésre válaszolva hozzátette: az elnökség ülésén Steiner Pál, a fővárosi közgyűlés MSZP-frakcióvezetője kijelentette, nincsenek főpolgármester-helyettesi ambíciói.

A budapesti pártelnök elmondta: az elnökség ülésén abban a maradtak, hogy a lehetséges jelöltekkel leül, és tisztázza velük személyi ambícióikat.

Mint mondta, a jelöltek nevét tartalmazó listára azok kerültek fel, akik korábban a frakcióban, az elnökségben szóba jöttek jelöltként, de neveket nem mondott.

Burány Sándor közölte: a jelölésről konzultál a kerületi elnökökkel, és jövő hét szerdán az elnökség, majd a párttanács ülésén döntenek arról, kit javasolnak Demszky Gábor főpolgármesternek. A politikus közölte: azt szeretnék, hogy február 15-én aláírhassák a koalíciós szerződést.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását