2024. március 28. - Gedeon, Johanna

360 tonna dollárt Irakba

Több mint háromszázhatvan tonnányi készpénzt - több milliárd dollárt - szállítottak amerikai katonai repülőgépeken az Egyesült Államokból Irakba a 2004. júniusi hatalomátadás előtt - derült ki kedden Washingtonban egy kongresszusi meghallgatáson.
2007. február 7. szerda 07:38 - Hírextra

"Ki az, aki szellemi képességeinek a birtokában 363 tonna készpénzt küld egy háborús övezetbe? Kormányunk ugyanis éppen ezt tette" - mondta az ülésen Henry Waxman kaliforniai demokrata párti képviselő, a képviselőház felügyeleti bizottságának elnöke. 2003. december 12-én másfél milliárd dollárt, következő év júniusában pedig két részletben összesen négymilliárd dollárt rakodtak föl katonai szállítórepülőgépekre, és indítottak útnak Irakba.


Az Irakban állomásozó külföldi szövetséges erők tizennégy hónapi megszállás után hivatalosan 2004. június 28-án adták át a hatalmat az iraki átmeneti kormánynak. Az összegek az iraki olajexportból, az ENSZ olajat élelmiszerért programjából és a Huszein-rezsim befagyasztott vagyonából származtak.

Paul Bremer, aki a közvetlen harci cselekmények után Irakot kormányzó szövetséges erők ideiglenes hatóságának (CPA) igazgatója volt, a meghallgatáson azt mondta, az iraki pénzügyminisztérium kérésére indították útnak a szállítmányokat.

"Egy háború kellős közepén voltunk, nagyon nehéz körülmények között dolgoztunk, és gyorsan kellett cselekednünk, ha azt akartuk, hogy ez az iraki pénz az iraki nép javát szolgálja" - mondta Bremer, emlékeztetve, hogy Irakban nem volt működő bankrendszer, és a modern elszámolási rendszereket sem lehetett alkalmazni háborús körülmények között.

Irak volt amerikai kormányzója demokrata párti képviselők felvetésére, hogy nem juthatott-e az irdatlan pénzmennyiség egy része a felkelők kezére, azt felelte: nincs tudomása arról, hogy pénzeket a szándékolttól eltérő célra fordítottak volna.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását