2024. május 10. - Ármin, Pálma

Az anya 50 ezer forintért adta el lányát

Két magyar férfit gyanúsítanak kerítés, emberkereskedelem, és személyi szabadság korlátozásával egy 20 éves román lány "eladása" és prostitúcióra kényszerítése miatt.
2007. február 5. hétfő 13:51 - Hírextra

Egy békéscsabai és egy Győr-Moson-Sopron megyéből származó férfit emberkereskedelemmel, személyi szabadság korlátozásával és kerítéssel gyanúsít az Orosházi Határőr Igazgatóság bűnügyi felderítő szolgálata.

A román hatóságok még tavaly augusztusban értesítették a magyar szerveket, hogy egy magyar állampolgár Magyarországra hozhatott egy román lányt, akit prostitúcióra kényszerít.

A lányt egy Győr melletti panzióban találták meg, akit egy karitatív szervezet segítségével biztonságba helyeztek.

A lányt az édesanyja korábban elhagyta, majd többször koldulásra kényszerítette, végül pedig 50 ezer forintért "eladta" egy békéscsabai férfinak.

Előbb egy Győr melletti panzióba került, majd pedig a panzió tulajdonosa Ausztriában próbálta rávenni üzletszerű kéjelgésre. A román lány azonban nem volt hajlandó engedelmeskedni, ezért visszavitték Győr mellé, ahol aztán rátaláltak a nyomozók.

A két magyar gyanúsított a közelmúltban szabadult ez előzetes letartóztatásból. Ellenük kerítés, emberkereskedelem, és személyi szabadság korlátozása gyanújával indult eljárás.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását