2024. április 19. - Emma

Egymilliárdot mostak, de észrevették

Nemzetközi prostitúcióból származó pénzt mosott öt magyar férfi, akiket a Nemzeti Nyomozó Iroda fogott el. A csoport vezetője tavaly óta a bűncselekményekből származó majdnem egymilliárd forintot bánya- és ingatlanvállalkozásokba fektette be.
2007. augusztus 22. szerda 20:43 - Hírextra
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) emberkereskedelem és pénzmosás elleni osztályainak közös nyomozócsoportja egy 42 éves férfi és négy társa ellen folytat eljárást. A férfiak a gyanú szerint 2001 óta a németországi Kölnben egy bordélyházba és egy magyarországi éjszakai klubba szerveztek prostituáltakat. A nőknek magas fizetést, lakásvásárlást és egyéb juttatásokat ígértek, aminek fejében a prostituáltaknak naponta átlagban ezer eurót kellett megkeresniük, és a pénz felét kellett leadniuk a csoport vezetőjének. A rendőrség úgy tudja, hogy a férfi napi bevétele akár egymillió forint is lehetett. Közben a lányokat, gyakran megzsarolták vagy fizikailag bántalmazták- mondta Pöltl József, az NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztályának vezetője a szerdai sajtótájékoztatón.

A Nemzeti Nyomozó Iroda jelenlegi adatai szerint a 42 éves férfi a prostitúcióból származó bevételeit egy ügyvéd segítségével 2006 óta legális vállalkozásokba fektette. Ezek között volt például egy bánya üzemeltetése, az ahhoz kapcsolódó gépvásárlások, valamint különböző gazdasági társaságok üzletrészeinek és ingatlanoknak a vásárlása. A férfi célja az volt, hogy ezekkel a manőverekkel tisztára mossa a bűncselekményekből származó több százmillió forintot. Azt még szakértők vizsgálják, hogy a pontos összeg mekkora, de a feltételezések szerint majdnem egymilliárd forint.

A nyomozók a házkutatások során olyan bizonyítékokat és hamis okmányokat is találtak, amelyek igazolják a kerítés, a pénzmosás és más gazdasági bűncselekmények elkövetését is. A hatóságok már zárolták azokat az ingatlanokat, járműveket és üzletrészeket, amelyek a pénzmosáshoz köthetőek. Ezek értéke 500 millió és másfél milliárd forint között lehet- mondta Tóth Zsolt, az NNI Gazdaságvédelmi Főosztály Pénzmosás Ellni Osztályának munkatársa.

Az elmúlt 14 évben nagyjából tíz pénzmosási ügy jutott el bírósági szakaszba Magyarországon. A pénzmosási ügyekben a legtöbbször prostitúcióból, illetve kábítószer-kereskedelemből származó pénzeket próbálnak legális vállalkozásokba fektetni a bűnözők- tette hozzá Tóth Zsolt.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását