2024. május 7. - Gizella

Lendvai: az EP figyelmeztetett

Lendvai Ildikó szerint az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága pénteken arra figyelmeztette a Fideszt, hogy nem magának ír alkotmányt.
2010. december 10. péntek 21:44 - HírExtra
Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának szocialista tagja az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet: a brüsszeli testület tagjai kétnapos budapesti tárgyalásaik végén egyetértettek abban, hogy az új magyar alkotmánynak a lehető legnagyobb konszenzust, az egész nép támogatását kell tükröznie.

Lendvai Ildikó szerint a Fidesz azért fél az általa készített alkotmánykoncepció valódi vitára bocsátásától, mert az nem bővíti, hanem szűkíti az emberi jogokat.

"A konkrét jogszűkítésről szokás szerint habveréssel, szimbólikus politizálással, a Szent Korona szerepének középpontba állításával terelnék el a figyelmet" - fűzi hozzá.

Az ellenzéki képviselő szerint a "Fidesz által ócsárolt jelenlegi alkotmány" több emberi jogot garantál, mint az új koncepció. Lendvai Ildikó szerint utóbbiból kimaradt például az egyház és az állam szétválasztásának elve, ami nélkül a meggyőződés és a vallás szabadsága csak üres szólam marad.
Kiemeli: az alkotmánytervezetből eltűnnek az érdekegyeztetésre vonatkozó garanciák, valamint többé nem nevezik meg a sztrájkjogot, továbbá kimarad a politikai célú fegyveres szervezet létrehozását tiltó elv is, így "szemet hunyhatnának a sokak emberi jogait sértő Magyar Gárda fölött".

Lendvai Ildikó kiemeli: az állam feladatai és kötelességei közül eltűnik az esélyegyenlőtlenségek elleni fellépés, illetve másodrangúvá tennék az élettársi közösségben élőket azzal, hogy nem általában a családot, hanem a házasságon alapuló családot részesítenék kiemelt védelemben

A szocialista politikus kifogásolja azt is, hogy a Fidesz "még a szimbólumokról sem nyit értelmes vitát". Lendvai Ildikó szerint a kormánypártnak arról kellene megkérdeznie az állampolgárokat, hogy a - tervezettel egybehangzóan - ők is változtatni akarnak-e az állami lobogón, illetve ebben az esetben nem kellene-e 1848 és 1956 hagyományait felelevenítve a "haza és haladás" értékeit megtestesítő Kossuth-címer használatát bevezetni.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását