2024. április 19. - Emma

Cini Állatzsarunak állt!

Zalatnay Sarolta, több mint húsz éve harcol az állatokért, amit legújabb kezdeményezésével is bizonyít. Többedmagával együtt, önkéntes Állatzsarunak állt, hogy véget vessen a nem megfelelő állattartásnak.
2010. október 1. péntek 17:05 - Kancsár Edina
Te vagy az ötletgazdája ennek a kezdeményezésnek?

Cini és az állatvédelem
"Az életemben nagyon nagy szerepet játszik a természet és állatvédelem, melyben aktívan részt veszek és tanácsadója voltam az Állatvédelmi törvénynek is. Azon kívül minden jótékonysági megmozdulást támogatok, mely a beteg, árva gyerekekért, idős emberekért, összefoglalva a hátrányos helyzetűekkel kapcsolatos." - Zalatnay Sarolta
Igazából Abonyi Mónika az ötletgazda, aki a Csillagszem Alapítvány alapítója és már több éve Állatzsaru Szolnokon. Ő keresett meg engem, mert hallotta, évek óta azon igyekszem, hogy létrehozzak egy szervezetet, aminek jogilag és anyagilag is meg lenne a háttere egy ilyen kezdeményezéshez. Nekem ez már régóta vágyam, csak eddig nem volt lehetőségem a megvalósításra.

Most jó néhányan összeakadtunk, akiknek mind ugyanaz az elképzelése: Mónika, Gerényi Kati, én és még rengetegen. Amikor az állatvédelmi törvényhez gyűjtöttük az aláírásokat, akkor is nagyon sok ember csatlakozott hozzánk, akik most is támogatják az elképzeléseinket. Ilyen például: Terecskei Rita, Judy és a Padödö is. Ezt most mi kezdtük el megvalósítani, és pályázatíróval összefogva azon dolgozunk, hogy kapjunk hozzá Uniós támogatást is.

Itt nem csak arról lenne szó, hogy cicákon és kutyákon segítünk, hanem haszonállatokon is szeretnénk. Nem célunk befenyíteni az embereket, de rendszabályozásra időnként szükség van. Minek van különben állatvédelmi törvényünk, ha azt senki sem tartja be?! A külföldi műsorok mintájára hoztuk létre ezt a szervezetet, olyannyira, hogy mi is szeretnénk majd rendszeres műsort csinálni belőle.

Ismerve az ilyen típusú műsorokat, ha hasonló módon szeretnétek működni, ahhoz sok mindenre lesz szükségetek: autókra, orvosokra, menhelyekre, stb. Erre van megfelelő keret?

Valóban ezekre mind szükség van. Hiába dolgoznak önkéntesek, benzin költség, gyógyszer és ellátási költség attól még van. Szereznünk kell támogatókat, hogy ezekre mind legyen pénzünk. Ha például nagy vállalatok felajánlják adójuk egy százalékát, az már elég lehet, azonban manapság nagyon bizalmatlanok az emberek és ritkán adakoznak ilyen módon.

Az anyagi hátterét és a korházakkal, orvosokkal való kapcsolatot még meg kell szervezni, de ezt ebben az évben meg fogjuk tenni.



Ha úgy látjátok, hogy egy állatot nem megfelelően tartanak, adott esetben jogilag alátámasztva el tudjátok majd venni a gazdájától?

Hogyne! Már megvannak az ehhez kapcsolódó papírok, hogy jogosultak legyünk rá. De ennek lesz egy megfelelő menete. Nem az lesz, hogy valaki odamegy és lecsap az állattartóra, mert ezt már alkalmasint állatvédők is csinálják. Sőt, én is csináltam már… Annak idején, amikor Miskolcon rádióztam, volt egy külön állat rovatom. Féltek is tőlem, mint egy boszorkánytól, hiszen minden pénteken, amikor a műsorom volt, ellenőriztem, hogy mi van az állatotthonokban.

Ezt a mostani kezdeményezést is rendszeresen kell majd csinálni, mert máskülönben nem sokat ér. Emlékszem, amikor megszavazták az állatvédelmi törvényt és behívtak minket a Parlamentbe és ott énekeltem a „Mindig kell egy barát" című dalt a szószéken, azt hittük, hogy majd minden más lesz… De sem anyagilag, sem végrehajtásban nem kaptunk több segítséget. Inkább csak saját akcióink voltak, függetlenül minden támogatástól és segítségtől.

Most azt tervezzük: összefogunk a környezetvédelmi minisztériummal is, hogy megnézzük, mik azok a pályázatok, amik vissza nem térítendők és elsősorban az állatok és a környezet védelmét szolgálják. Jelenleg ez úgy működik, hogy felhív a rendőrség: „Jajj Cinike, itt van egy kutya a síneken.” Akkor én odamegyek, elhozom és vagy nálam van egy ideig, vagy a tárnoki otthonban, utána meg interneten keresük neki gazdit. Ezt központilag kellene összevonni. Az állatotthonoknak is össze kéne dolgozni, mert jelenleg inkább egymás ellen vannak a szervezetek, miközben együtt biztosan többre vinnék.

És lesz valami zöld számotok is, amit hívhatnak az emberek, ha állatkínzást látnak valahol?

Persze, mindenképpen lesz. Az Animal Cops szerintem egy nagyon komoly megmozdulás, csak az a fontos ne legyenek megélhetési gondjaink, hanem tudjunk szépen, folyamatosan és hatékonyan működni.

Mi a tervetek a kóbor, befogadott és elkobzott állatokkal a későbbiekben?

Ausztriával, Németországgal és Svájccal is komoly kapcsolatot tudtunk kialakítani, ami annyit jelent, hogy sok állat külföldre kerül majd.

Az a jó, hogy olyan helyre kerülhetnek így, ahol biztos, hogy nem fognak eltűnni, mert állandóan ellenőrzik a befogadókat. Ez egészül még ki hazai menhelyekkel, de ez jelenleg még csak kicsiben zajlik. Jó lenne, ha ezt egy sokkal nagyobb hálózattá tudnánk duzzasztani. Ezenkívül kellenek olyan emberek, akik az állatok viselkedésével foglalkoznak, ami az örökbeadásnál nagy segítség. Itt Tárnokon is van két lány, aki ezzel foglalkozik. Tanácsokat adnak a leendő gazdiknak, hogy melyik fajta illik az életvitelükhöz a legjobban.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

TheFallen
2010. október 1. 20:59
Cini egy állat, húzzon vissza a sittre!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását