2024. március 28. - Gedeon, Johanna
"Jó bornak is kell a cégér" - mondják az I. kerületben arra, hogy a kerületvezetés jobboldali többsége az önkormányzati büdzsé terhére vállalta be egy helyi CBA felújítását. Az ellenzék szerint a "CBA fideszes kötődése eléggé egyértelmű".
2010. június 22. kedd 07:49 - Nagy András
Mint megírtuk, igen érdekes ügyről értesült a HírExtra. Portálunk információi szerint az I. kerületi önkormányzat Fidesz-KDNP-Jobbikos többsége a múlkori képviselő testületi ülésén jóváhagyta azt a Nagy Gábor Tamás polgármester (Fidesz-KDNP) által előterjesztett határozatot, melynek értelmében egy, az Alagút utca 5. szám alatt található CBA felújítási költségét magára vállalta a városrész.

Beható munka
A CBA alapos, a külső szemlélő számára talán túlságosan is alapos felújításba kezdett, miután átvette a boltot az előző bérlőtől. A teljes gépészeti renováció, illetve a nyílászárók cseréjére mellett széleskörű esztétikai ráncfelvarrásra is sor került, s kicserélődtek a rak- és az eladótér közötti áruszállítást biztosító teherliftek is. A felújítások összköltsége papíron 75 millió forintra rúg.
Az ügy érdekes, hisz felmerül a kérdés: miért finanszírozza az önkormányzat közpénzből egy magáncég felújítási munkálatait? Korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk az ügy előzményeiről – kezdve a tavaly év végén lejárt bérleti szerződéstől a nyilvános pályázaton át egészen az utólagos bérletidíj-csökkentésig.

Mint ígértük, most a történet főszereplőinek véleménye következik. Vagyis azoké, akiket sikerült szóra bírnunk az ügy kapcsán. Polgármesteri sajtós mesteri védése, ellenzéki képviselő ellenkezése, boltvezetők kereskedelmi forgalomba nem hozható nyilatkozata következik.

A polgármester

Elsőként magát az „értelmi szerzőt”, vagyis a kerület polgármesterét, Nagy Gábor Tamást kerestük: árulja már el, hogy jutott eszébe, hogy egy nyilvános pályázaton odaítélt magánbérleti jog feltételeit utólag, az önkormányzati büdzsé rovására radikálisan módosíttassa a képviselő testülettel?

A polgármester elérhetetlennek bizonyult. Sikerült viszont szóra bírnunk a polgármesteri hivatal sajtóirodájának munkatársát, aki azzal magyarázta a CBA-nak kedvező döntést, hogy amikor a cég az ajánlatát megtette, még nem tudhatta, hogy az eredeti bérlő MATCH milyen állapotú helyiséget hagy maga után. Az iroda munkatársa azt is közölte, hogy „a MATCH üzemeltetője nem volt túl segítőkész abban, hogy a CBA teljes állapotfelmérést tudjon végezni.” Ez csak akkor történhetett meg, mikor kiköltözött és teljesen kipakolt – állította.

Miután az állapotfelmérés megtörtént, kiderült: a teljes elektromos hálózat, valamint a belső berendezés felújításra szorul, s ezt a CBA elvégezte – mondta a referens, hozzátéve: ez magyarázza a bérletidíj-csökkentést. A budavári önkormányzat szerint az ilyesmi egyáltalán nem egyedi jelenség a kerületben, a tavalyi évben útjára indított válságkezelési program részeként más helyi vállalkozások is részesültek különböző kedvezményekben.

Erre felvetettük: ha a pályázat meghirdetésekor egyértelmű lett volna, hogy itt fel lehet újítani 75 millió forint értékben, és a költségeket az önkormányzat később kompenzálja a bérlőnek, nyilván a MATCH is másképp állt volna az ügyhöz. (Információink szerint a MATCH eredeti ajánlata gyengébb volt a CBA-énál, azonban az időközben módosult feltételek mellett már jóval kedvezőbb lenne a magyar üzletláncénál.)

Jó boltnak is kell a cégér?


Az önkormányzatnál nem érzik visszásnak, hogy a CBA, amely száz százalékban magántulajdonban van, elvégeztetett egy sor bizonyára praktikus felújítást (bár ezek szükségessége megkérdőjelezhető abból a szempontból, hogy a helyiségben korábban  is élelmiszerbolt működött), majd ennek a költségét egy tollvonással átvállalja az önkormányzat.

„Jó bornak is kell a cégér” – magyarázta a tollvonást az önkormányzati szóvivő és hozzátette: nem véletlen, hogy bérleti szerződés megkötésére sor került, miután a MATCH-el „nagyon sokan elégedetlenek voltak”, míg a CBA-ról igen elismerően nyilatkoznak a helyiek. Mint kiderült, a XXI. században fontos, hogy egy szupermarket ne „kis piszkos” eladótérrel várja a vevőket.

Az viszont nem derült ki, mit gondolnak a polgármesterségen arról, piaci keretek között miért az önkormányzat hathatós közreműködésével kell versenyképesebbé tenni egy üzletet, miképpen arra a sem kaptunk választ, vajon a környék lakói akkor is ilyen elismeréssel szólnának a szép új szupermarketről, a halk liftről, az ínycsiklandó kiflispultról, ha tájékoztatnák őket arról, hogy mindez több mint 70 millió forintjukba került?

MSZP

„A CBA fideszes kötődése eléggé egyértelmű” – nyilatkozza némi ellenkezés után Lovász László kerületi szocialista képviselő, aki ellenzéki társaihoz hasonlóan nemet mondott a díjcsökkentésről szóló határozatra. Szerinte nem véletlen, hogy a fideszes önkormányzat egy Fidesz-közeli cégnek jelentős kedvezményt nyújtott.

A CBA nem kis boltok önálló halmaza, hanem egy nagy üzlethálózat, amely központi irányítás alatt áll. Tehát nem ennek az egy szem boltnak kellett volna állnia a felújítást, hanem az anyagcégnek – mondja. Nyilvánvaló, hogy a következő években a bolt be fogja hozni a felújítás költségét, miután a környéken nagyobb választékot nyújtó élelmiszer üzlet nincsen – mondja Lovász. „Ezt a cég is tudja, az önkormányzatnál is tudják, mégis megszavazták a kedvezményt. Képviselőként egy ilyen előterjesztést nem támogathattam” – teszi hozzá.

Középkori eljárások a várban

Arra pedig, hogy a polgármester állítja: előre nem láthatták, milyen állapotban van a helyiség, azt mondja: minden pályázó megnézhette az önkormányzat tulajdonában lévő (!) üzletet, hiszen látatlanba öt évre kibérelni egy olyan ingatlant, amelynek a havi díja kétmillió forintnál több, „agyalágyult dolog”.

Bár az ellenzéki képviselő abban egyetért az önkormányzati munkatárssal, hogy nem egyedi esetről van szó, ezeket hasonlóan érthetetlen eljárásoknak minősíti. Ugyanakkor, mint fogalmaz, minden esetben önkormányzati hatáskörű döntésekről van szó, a furábbnál furább címeken osztogatott kedvezményekről szóló előterjesztésekről a képviselő testület – érdemi vita nélkül – dönt, jogorvoslatnak pedig nincs helye.

Legutóbb például két perces időkeretben „vitázhattunk” egy másfél milliárd forintról szóló előterjesztésről – avat be Lovászi a budavári önkormányzat sajátos működésébe. A polgármester elképesztő indoklással ellátott határozati javaslatokat terjeszt elő, a pártszövetségébe tartozó képviselők pedig gondolkodás nélkül megszavazzák azokat, anélkül, hogy a kedvezményezettektől bármiféle előkalkulációt látnának – teszi hozzá.

Kerestük persze a két bolthálózatot is. A „nyertes” CBA üzemeltetője érdeklődésünkre nem kívánt érdemben reagálni, azt mondta, szeretne az üzlettel, a vevők kiszolgálásával foglalkozni ahelyett, hogy a sajtónak nyilatkozna. Ahhoz sem járult hozzá, hogy fotósunk az üzlet belsejében felvételeket készítsen a felújított helyiségekről. A „vesztes” MATCH francia vezérigazgatóját mindeddig nem sikerült utolérnünk, egy névtelenségét kérő vezető mindössze annyit közölt: nagyon nagy szívfájdalma a cégnek, hogy vesztett a CBA-val szemben.

***

A cikk megjelenése után érkezett a Matchtől a következő információ: "Vincent Roussel, a Csemege-Match Zrt. elnök-vezérigazgatója az elkövetkező napokban reagálni fog ezzel kapcsolatban."

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását