2019. október 16. - Gál
A Fidesz-KDNP nagygyűlését élőben tudósítjuk a Kossuth térről. Ha minket olvas, nem marad le semmiről.
2010. május 29. szombat 14:50 - HírExtra
16.12 - Viktor, Viktor!

Orbán elmondta, hogy eddig nem volt talaja a magyarságnak. A kormány feladatnak tartja a „gránitalap” megszervezését, mely megtartja a nemzetet, nem úgy, mint az eddigi kormány, ami falat emelt alapok nélkül. Azt üzenték, hogy a nép fizesse ki azt, amit ők „elszúrtak”, a Fidesz ezeket a falakat fogja eltörölni. A munka, a család, az otthon, és a rend az említett „gránitalap”


Fotók: Fejér Bálint

Orbán felelősséget vállal a jegyet váltókért, és a korán kelőkért. A miniszterelnök szónoklata szerint maradni fog lent vagy fent, ami nem más, mint hazaszeretet: harcolni fog értünk.

Most sem maradt el a Viktorozás. Nem véletlenül, hiszen ő a nap hőse.

Ezzel véget ért a Fidesz nagygyűlése, ahonnan mindenki sietve távozott, hiszen bemondták, hogy jégeső várható. Mi is megyünk.

15:55 - Orbán, a király

Legalábbis a bevonulási zeneéjének szövege szerint mindenképpen az. A tömeg perceken keresztül csápolt, pedig a Kiss és a Metallica is megérdemelte volna. Mindegy, merjünk nagyok lenni.

Orbán elmondta, hogy nem a tisztsége, hanem a szíve hozta a térre. Elmondása szerint egy a tömeggel, ami mindig is hitte, hogy szakítani tud majd a kommunizmussal és annak örökségével. Egy erős, elszánt közösségről beszélt, mely több mint nyolc esztendeje létezik: most a sokéves nélkülözésnek vége, mindez a szavazófülkékben történt események miatt. A kétharmados többséget forradalomnak nevezte. Köszönetet mondott a szavazóknak is, hiszen udvarias ember.

Szónoklatában elmondta, hogy fenyegessen bármi rossz is, de együtt, nem fogjuk hagyni, mivel az emberek egyenlőek az országgal. Magyarország története minden magyar története, és mint mondta, a nemzethez tartozni egy rejtélyes kötelék.



A kordonokra ő is kitért, szerinte aki felállította az ominózus korlátokat, az félt a magyarság A hallgatóság természetesen fújolt.

A "szülinapos" szerint a magyarságnak az élethez van tehetsége, így azokért is felelősek, akik nem a Fidesz-KDNP-re, hanem valamely másik pártra szavaztak.

Eddig szép volt az idő, Orbán szónoklata közben dörög az ég.

15:45 - Rosszabbak, mint a hódítók

Kósa szerint többen ülnek börtönben a fővárosi MSZP közül, mint a városházán. Szerinte a szocialisták elérték, hogy Budapest nem a nevezetességeiről, hanem a Nokiás dobozokról nevezetes. Állítása szerint most szégyelljük a fővárost, de ezt el lehet törölni, ha lezárjuk a Gyurcsányizmus, Demszkyizmus korszakát, mely többet ártott Budapestnek, mint a török-tatár hódítók. Zárásként közölte, hogy van igazi, új kormányunk, de szeretné, ha lenne igazi fővárosunk is.

15:36 - A kordon, már megint

Kósa Lajos színpadra lépését hatalmas taps fogadta, pedig még semmit sem mondott. A kordon nélküli Kossuth térre ő is kitért. Egy 70 év körüli úr megjegyezte, hogy kordon, és Gordon nélküli a tér…

Kósa megköszönte az emberek szavazatát, persze a Gyurcsányizmust ő sem felejtette el megemlíteni. Szerinte a Gyurcsányizmusnak vannak tesvérei is: Demszkyzmus, és Hagyózmus. Mint mondta: szép kis család.



15:32 - A védőpajzs

Semjén szerint egy védőpajzs van a Magyarság felett, amely segítségével megdöntötték a nemzetromboló Gyurcsányizmust, így tovább építhető Szent István országa.

15:22 - Isten hozott haza!

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, így kezdte beszédét. – Újra visszatértünk.

Beszédében kitért a szlovák-magyar állampolgársági vitára. Mint fogalmazott, elvárja, hogy a határon túli honfitársainknak - szavai szerint határon túli véreinknek- legyen magyar állampolgársága.

Gyurcsányt sem felejtette megemlíteni, aki a törvény ellen szavazott: a hallgatóság szokásos fújolásban tört ki. Slota pártját fasiszta pártnak nevezte a KDNP elnöke, de ígérte, hogy a második Orbán kormány minden magyar közösséget meg fog védeni.



Túl sok cserebogár repked, a napon legalább 35 fok van…

15-12 - Na de hol vannak a kordonok?

Schmitt Pál, az országgyűlés elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, az elmaradhatatlan helyiségnév táblák alapján is. - Helló Isaszeg.

Nagy taps fogadta szónoklatát, melyben bejelentette, hogy  ismét miénk a tér. A mögöttem ülő úriembernek egy halk hozzáfűzése azért volt: na de hol vannak a kordonok?

15:04 - A baki

A székely himnusz felcsendült, mindössze tíz másodpercig, mivel egy fanfár megszakította. Érdekes. Ezzel kezdődött a az új kezdet.



14:50 A nagy tömeg nem is olyan nagy

Az első blikkre gigantikusnak tűnő népáradat nem is olyan óriási: az Alkormány úton csan lézengők bóklásznak, sokaságnak nyoma sincs. Az Árpádsávot lobogtatók úgy látszik otthon maradtak, csak úgy, mint a sörsátrasok. Viszont van két decis almalé, kétszázért.

14:40 Óriási a tömeg

Szinte soha nem látott embertömeg gyűlt össze a Kossuth téren. Minden negyedik embernél zászló, vagy sál, Árpádsávos lobogót csak egy öreg bácsika szorongat. A színpadon gyűlnek a prominensek, zeneszó, örömhangulat.

Negyvenhét gyertyát Viktornak


Véletlenek márpedig nincsenek. Orbán viktor május 31-én ünnepli 47. születésnapját, a mostani esemény joggal nevezhető a nagy szülinapi zsúrjának is. Kíváncsian várjuk, hogy "spontán" módon elhangzik-e a "Happy birthday to you" örök klasszikus: holnap pedig gyereknap lesz. Mi ez, ha nem egy igazi örömünnep? Boldog negyvenhetet, csak a sör legyen olcsó.



14.15 - Mi ez itt, kérem szépen?

A tervek szerint délután három órakor kezdődik a Fidesz-KDNP nagygyűlése, mely az "Új kezdet napja", igen hangzatos fantázianevet viseli. Orbán Viktoron kívül beszédet mond Kósa Lajos a párt ügyvezető alelnöke, és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke. A nagyszínpad már áll, kíváncsian várjuk az attrakciót.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását