2024. június 2. - Kármen, Anita

Ribéry marad a Bayernnél

Alig néhány órával a Bajnokok Ligája döntőjében az olasz Internazionale együttesétől elszenvedett vereség után a Bayern München hivatalosan bejelentette, hogy Franck Ribéry 2015-ig a bajoroké marad.
2010. május 23. vasárnap 18:39 - HírExtra
A klub honlapján vasárnap nyilvánosságra hozott közlemény szerint a francia válogatott kiváló középpályásával öt évre szóló, 2015. június 30-ig érvényben lévő szerződést kötöttek. A bejelentés szerint a szerződés aláírására már a szombat esti, madridi döntő előtt sor került, de csak most tették közzé.

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München elnöke a közleményben hangsúlyozta: a klub rendkívül örül annak, hogy a világ egyik legjobb játékosával sikerült megállapodni szerződésének meghosszabbításáról. Mindez egyben jelzi a Bayern München ambícióit, illetve céljait az elkövetkező évekre - fogalmazott az egykori többszörös válogatott csatár, aki most a bajor klub első számú vezetője.

Franck Ribéry 2007-ben 25 millió euróért az Olympique Marseille együttesétől került a müncheniekhez, és szerződése eredetileg 2011-ig szólt. A francia sztár az elmúlt időszakban a Bayern egyik oszlopa volt, de játékát több sérülés is megzavarta. Közben olyan hírek terjedtek el, hogy nem egy tekintélyes európai klub is meg akarja szerezni őt, és ezek között a Real Madridot és a Barcelonát is említették.

Szakértők úgy vélik, a 2015-ig szóló hosszabbítás mindenképpen nagy siker a bajor csapat számára. Általános megítélés szerint ugyanis Ribéry elsősorban a holland Arjen Robbennel, továbbá Bastian Schweinsteigerrel olyan hármast alkothat, amelyhez hasonlóval más európai nagycsapat nemigen büszkélkedhet.

A szerződés részleteit nem hozták nyilvánosságra. A vasárnapi német sajtó szerint ugyanakkor Ribéry fizetése évi nettó 10,5 millió euró lesz, ami rekordnak számít a Bayern München történetében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását