2024. május 10. - Ármin, Pálma

MSZP: ijesztő, hogy a Fidesz bármit megtesz a kampánycél eléréséért

Az MSZP ijesztőnek és a jogállamiság jövőjére nézve fenyegetőnek találja, hogy a Fidesz-KDNP-s jelölt, Simicskó István szerint a Fidesz számára minden eszközt, így a törvénytelent is, szentesít a kampánycél.
2010. április 19. hétfő 18:55 - HírExtra
Az MSZP hétfői közleményében ezt arra reagálva közölte, hogy Fidesz-KDNP szerint a Honvédelmi Minisztérium (HM) jelenlegi politikai vezetése elárulta és demoralizálta a honvédelem ügyét. Simicskó István kereszténydemokrata parlamenti képviselő sajtótájékoztatóján azt mondta, az ügyben tett és napvilágra került vallomások alapján bebizonyosodott, hogy a HM-ből "bűnszervezetben, rendszeresen, szervezett módon lopták el a közpénzt". Elképesztő és megdöbbentő, hogy milyen áldatlan állapotok uralkodnak a Honvédelmi Minisztériumnál - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy szerinte egyértelműen felmerül a politikai vezetés felelőssége ezeknek az állapotoknak a kialakulásáért.

Arra a felvetésre, hogy az MSZP, illetve a HM szerint a Fidesz-KDNP az ügyben nyomozati anyagokat használ fel politikai célokra, és ezzel veszélyezteti a nyomozást, a kereszténydemokrata képviselő azt válaszolta: nem hinné, hogy magyarázkodniuk kellene.
A Magyar Nemzet hétfői számában azt írta: a honvédelmi tárcánál nemrég kitört korrupciós botrány egyik főszereplője a katonai ügyészségen azt vallotta, hogy a HM több cégénél, például a HM EI Zrt.-nél és a HM Rekreációs Kht.-nál is kenőpénzeket osztottak vissza az alvállalkozók egy-egy vaskos állami megrendelésért.

Az MSZP közleményében arra hívta fel a figyelmet: a választópolgárok nem hatalmazták fel Simicskó Istvánt és a Fidesz-KDNP-t a törvényszegésre.

Az MSZP elképesztőnek tartja azt, hogy Simicskó István saját maga ismerte el a törvénytelen eszközök felhasználását, amiért szerinte még csak magyarázatot sem kell adnia a Fidesznek - fűzték hozzá.

A szocialisták szerint a Fidesz-KDNP képviselője "nem átallott" törvénytelenül a sajtó kezébe került, még nem kivizsgált valóságtartalmú vallomások jegyzőkönyveit megszellőztető sajtótudósításokra, mint bizonyított tényekre hivatkozva kampányolni.

Mint írják, jogállamban a kormánynak, mint végrehajtó hatalomnak a kormányzás a dolga, nem a "felelősségre vonás", és csak remélni tudják, hogy a Fidesz kormányra kerülve sem felejti el, hogy büntetőügyekben a nyomozás az ügyészség, az igazságszolgáltatás pedig a bíróság feladata.

A Honvédelmi Minisztérium hétfőn úgy reagált: a törvénytelenül a sajtó kezébe került, nem bizonyított valóságtartalmú vallomások alapján nem lehet helytálló következtetéseket levonni. Közleményükben azt írták: a tárca megdöbbent Simicskó "jogállamiságot semmibe vevő kijelentésén". Hangsúlyozták: a jogállami normák szerint a büntetőügyek vizsgálata az ügyészség feladata, a felelősségre vonás pedig a független igazságszolgáltatásé kellene, hogy legyen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

z_zalai
2010. április 20. 16:31
Amit mond az ember az egyszerűen nem igaz!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását