2024. május 9. - Gergely

Kevés a GDP tükréből látni a gazdasági helyzetet

Nicolas Sarkozy francia államfő hétfőn felszólította a nemzetközi szervezeteket, hogy módosítsák a társadalmi haladást és a gazdasági teljesítményt mérő rendszereiket, amelyeket jelenleg szinte kizárólag a GDP határoz meg, s nem veszi eléggé figyelembe a társadalmi jólétet.
2009. szeptember 14. hétfő 19:02 - HírExtra
A francia elnök 2008 februárjában kérte fel Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdászt, hogy 21 világhírű tudóssal együtt vizsgálja meg: a gazdasági teljesítmény és a társadalmi haladás mérőszámai mennyire relevánsak. A bizottság jelentésének ismertetése előtt tartott nyitóbeszédében a francia elnök ígéretet tett arra, hogy Franciaország minden nemzetközi szervezetben küzdeni fog a bizottság 12 ajánlásának megvalósításáért.

Schmuck Erzsébet, a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa főtitkára, aki Magyarországot képviselte az előadáson, az MTI-nek elmondta: a jelentés nagyon komolyan foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a GDP mennyire alkalmas a megfelelően komplex és széleskörű mérésre, és elemzi annak korlátait. Sarkozy elnök szavait idézve a főtitkár szerint is csak a szellem szabadságával és a dogmákkal való szakítással lehet a válságból való megalapozott kivezető utat megtalálni. Véleménye szerint ilyen dogma volt eddig azt gondolkodni, hogy a GDP mindent kifejez.

A GDP nem téves önmagában, de tévesen használják, például akkor, amikor a gazdasági jólét mérőeszközeként jelölik meg - olvasható a jelentésben.

Schmuck Erzsébet tájékoztatása szerint ajánlásaiban a Stiglitz-bizottság megfogalmazta, hogy szükség lenne olyan adatokra, amelyek az átlag mögötti szélsőségeket is mutatják a társadalmi jólét tekintetében, nemcsak a termelést mérik. Azaz olyan statisztikai adatgyűjtésekre lenne szükség, amelyek a politikusoknak segítenek megalapozott válaszokat adni arra, hogy milyen irányban kell továbbhaladni - tette hozzá a főtitkár.

"Franciaország napirendre fogja tűzni ezt a jelentést minden nagy nemzetközi találkozón" - hangsúlyozta a francia elnök, hozzátéve, hogy a kollektív gondolkodás megkezdődött és nem állhat meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását