2024. április 19. - Emma

Kínos! Fábry magyarázkodik

Fábry Sándor nem tudja a Himnuszt. Ez már önmagában is nagy baj, de még ki is röhögi magát. Sírjunk, vagy nevessünk?
2009. szeptember 10. csütörtök 11:36 - HírExtra
Az eset a Showder felvételén történt, ahol Fábry a magyar himnusz szlovák változatát akarta előadni. Kár, hogy végül se a szlovák, se a magyar himnuszra nem hasonlított a végtermék…

„Elkészítettük a Himnusz szlovák változatát. Kapok ezért a pofámra! Egyelőre vannak még benne magyar szavak, de három év múlva, mialatt a teljes magyar lakosság megtanul anyanyelvi szinten szlovákul, már nem lesz benne. Ennyit megér a magyar–szlovák barátság” – mondta a Blikk szerint Fábry, és elkezdte a nagy előadást.

Az előadás… vagyis a próbálkozás elég érdekesre sikerült, keveredtek benne a szlovák és a magyar szavak, ráadásul az első pár sor után az irányítószobából figyelmeztették Fábryt: „Sándor, ez szuper, csak nem a Himnusz dallama”

Fábry persze hibáját kamuzással próbálta leplezni, s állította, hogy pontosan tudja, hogy nem az a dallam volt. Másodszorra már csak-csak sikerült neki a himnusz előadása.
Vajon benne lesz a ma esti adásban ez az igazán kellemetlen Fábry-baki? Nem lepődnénk meg, ha kiderülne, hogy végül kivágták a produkcióból…
Forrás: HírExtra/Blikk
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Phil Ivey
2009. szeptember 10. 16:19
fábry egy öntelt f.sz, kifelé megy a szakmából
kismuci
2009. szeptember 10. 15:28
Hát mihaly a Fábrynak már ekkora "védelem" kell?!
Valamikor a Showder volt az a műsor amit szívesen néztem....
Nem a Fábry,hanem a benne szereplők és a "dizájn center"miatt.....
Semmi köze nincs a Gyurcsány kép köpködéshez,de manapság a Fábry miatt csütörtökön nagy ívben még a tévét is kerülöm..
Egyszerűen "UNDORMÁNY"stílusa lett.......
De azért csak védd,ha a kedvenced!
mihaly
2009. szeptember 10. 13:15
Fábry bakizott. Eddig nem sikerűlt megfogni Fábryt még a Napkelte műsorában sem. Akik eddig csak anyázni tudták most már okot kaptak a hülyézésre is. Persze annyi baloldali szereplő van a médiában, hogy ha ők hibáznak már fel sem tűnik. És persze, hogy próbafelvétel alatt mekkorákat hibáznak azt meg sem említik. De most, végre a legnagyobb FIDESZ-es közéleti személyiséget is lehet támadni. De nem hiába neki van a legnézettebb műsora. Azt az Óriási bakit meg majd megnézem saját szememmel. Mert aki készpénznek veszi az ehhez hasonló szenzációhajhász cikkeket az másra nem is képes csak hőbörögni meg anyázni.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását