2022. december 7. - Ambrus

A Napelem Napkollektor Szövetség peticiója

A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség a MANAP Iparági Egyesülettel közösen, a Magyar Mérnöki Kamarával történt egyeztetések alapján készített petíciót nyújt be a Kormány 413/2022. (X. 26.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet idején a háztartási méretű kiserőművek közcélú hálózatba történő feltáplálásának kérdéseiről 2022. október 27-én életbe lépő rendeletével kapcsolatban.
2022. október 28. péntek 12:51 - HírExtra

Tisztelt Dr. Palkovics László technológiai és ipari Miniszter úr!

A minisztérium szakmai tevékenységét, ahogy eddig is, a jövőben is támogatjuk, és minden segítséget megadunk a döntéselőkészítésekben, amennyiben ez a magyar megújulóenergia-piac növekedését, fejlődését célozza. Nem vitatjuk a hazai villamos-hálózat fejlesztésének és az energiatárolásnak a fontosságát, ahogy ezt az elmúlt 5-10 évben több fórumon is jeleztük. Egyetértünk abban is, hogy a naperőművek robbanásszerű növekedése példaértékű volt az elmúlt években, amiben úgy gondoljuk, szervezeteink és a kormány is sok energiát fektetett. 

Egy közös cél felé, egyértelmű stratégia szerint haladtunk, ami elősegíti a nemzetünk energiabiztonságának javítását. Ez a közös szándék és a mindannyiunk által ismert célkitűzések, jogi környezet biztosította a fejlődést. Ezzel szemben az elmúlt időszakban megjelenő rendkívüli intézkedések ezt a korábban jól átlátható irányvonalat beárnyékolták, és megkérdőjelezték bennünk a stratégiai célokat. Palkovics Miniszter úr úgy nyilatkozott, hogy nem lesznek kárvallottjai a döntésnek, de a megjelent kormányrendeletek alapján úgy véljük, ezeknek a rendkívüli intézkedéseknek lesznek áldozatai, , mind a rezsiköltségeket csökkenteni szándékozó lakosság, mind a napelemes szektor zömét alkotó magyar KKV-k körében.

A rendkívül rövid határidő nem ad lehetőséget a beruházóknak – például társasházépítőknek – arra, hogy a már megkezdett beruházásaikat engedélyeztessék, mert nem minden projekt tart abban a fázisban, hogy azonnali elindítsák az igénybejelentéseket. A megkezdett beruházások napelemes erőművek létesítési szándékának bejelentésére több időre van szükség. A szerda éjjel megjelent Kormányrendelet mindössze 2 munkanapot ad az igénybejelentéshez szükséges dokumentációk előkészítésére, ha egyáltalán ezek rendelkezésre állnak már.

Az elmúlt évben elindított 100%-os napelemtámogatási pályázatok esetén néhány hónapja még halasztásokkal és egyéb engedményekkel ösztönözték a lakosságot, hogy elektrifikálják fűtési rendszereiket, és tervezzenek napelemes kiserőműveket házaikra. Ezzel párhuzamosan a hálózatfejlesztések nem történtek meg, de a társadalmi igényt egyértelműen megnövelte ez az ösztönző kommunikáció, a Kormányrendeletben megjelentek azonban váratlan gyorsasággal ébresztett kétségeket a felhasználókban.

A pályázatok elfogadása annyira elhúzódott, hogy közben az euróárfolyam növekedése és a beszállítói láncok akadozása miatt egyrészt a kivitelezők csak veszteséggel tudják telepíteni a rendszereket a pályázati kiírás szerinti feltételek mellett, és a készlethiány miatt a határidők tartása is sokszor ellehetetlenül.

Az elsősorban a lakosságot érintő háztartási méretű kiserőművekre koncentráló Kormányrendelet mellett az elmúlt időszakban további akadályok is nehezítették a KKV-k és az ipar szereplőinek napelemes beruházásait:

A kisvállalati szektor beruházásait 30%-os tárolói kapacitás kiépítésére kötelezték, és a MAVIR kötelezővé tette a szabályozhatóság biztosítását, ami ezeknél a beruházásoknál olyan költségnövekedést jelent, ami gazdaságilag ellehetetleníti és műszakilag átláthatatlanná teszi azokat.

Az energiatermelők részére májusban nulla kapacitást hirdettek ki, majd elhalasztották az újabb kapacitási lehetőségek kihirdetését, továbbá sok korábban engedélyezett erőművi projektet adminisztratív úton lehetetlenítettek el.

Ezek az intézkedések egyértelműen azt eredményezik, hogy nem lesz vonzó a napelemes rendszerek telepítése, még akkumulátoros tározókkal együtt sem.

A hálózati fejlesztések fontossága mellett a Miniszter úr azt nyilatkozta, hogy csak ott szeretnék, hogy visszatáplálás nélküli üzem („szigetüzemként” hivatkozva rá) működjön, ahol az adott transzformátor nem alkalmas a visszatáplálásra. Ezzel is maximálisan egyetértünk és támogatjuk, hogy ahol nem alkalmas a transzformátor, ott fejlesztésre van szükség. Ahol viszont alkalmas, ott továbbra is a hálózati mérnökök feladata és felelőssége, hogy kiszámítsák az adott háztartási erőmű csatlakozási lehetőségét és engedjék azt a szabad kapacitás terhére.

Mind a szakmának, mind a társadalomnak rendkívül fontos, hogy a Kormányrendelet által is említett veszélyhelyzetben tervezhető és kiszámítható célok mentén, biztonságban tudjon az iparág dolgozni és fejlődni. Mindez a mai környezetben különösen fontos, tekintve, hogy azon kevés iparágak egyikéről van szó, amely sok másikkal ellentétben a közelgő válságban stabil oszlopa lehetne a magyar gazdaságnak. Mindemellett közös célunk, hogy Magyarország energiaimport-függősége mihamarabb, minél nagyobb mértékben csökkenjen, melynek a leggyorsabb és legtisztább eszköze a napelemes rendszerek terjedésének engedése, ami ráadásul zömében külön állami támogatások nélkül történik.

Fontos, hogy felkészülhessünk a változásokra, és ne azonnali döntésekkel, szakmai egyeztetések nélkül dolgozzunk. A kormányrendelet 4. §-ban Önt felhatalmazta a Miniszterelnök úr, hogy saját hatáskörében rendeletben határozza meg az ideiglenes felfüggesztés megszüntetésének időpontját.

A fentiek alapján a következő kéréseket fogalmazzuk meg, kérjük kéréseink figyelembevételét:

- Kérjük, hogy azoknál a HMKE méretű napelemes rendszereknél, ahol a hálózat és transzformátorkörzet műszakilag alkalmas a csatlakozásra, tegyenek kivételt, és ne tiltsák a visszatáplálást! Az igénybejelentésre és az engedélyeztetési eljárásra adjon lehetőséget 2022. október 31. után is, hogy ezt hálózati területenként eltérően, lokálisan végezzék el a hálózati mérnökök és ne országosan legyen korlátozva a visszatáplálás!

- Az RRF-6.2.1-es, 100%-os támogatású napelemes pályázattal elnyert támogatások maximum összegét az eredeti bruttó 485 645 Ft/kWp-ről bruttó 600 000 Ft/kWp-re emeljék! Ha marad az eredeti összeg, több mint 43 ezer nyertes pályázónál kerülhet veszélybe a kivitelezés, hiszen a pályázat kiírása óta jelentős áremelkedés ment végbe a fotovoltaikus eszközök piacán éppúgy, mint a szállítmányozásban, a bérköltségekben, ráadásul időközben a forint is veszített értékéből a vezető devizákkal szemben.

 - Kérjük, hogy azoknál az ipari beruházásoknál, ahol 30%-os tárolókapacitást és aFRR szabályzást írtak elő, legyen lehetőségük kivételt kérni, és egy tervezhető határidőig szabad kapacitást biztosítsanak számukra, hogy a már megkezdett beruházásokat befejezhessék azokon a területeken, ahol a hálózat kapacitása még ezt megengedi! Ezzel megmenthetik azokat a beruházókat, akik még a szigorítások előtt megkezdték a projektjeiket.

- Kérjük, tegyék nyilvánossá azokat az adatokat, amik alapján a hivatkozott Kormányrendeletet meghozták, hogy lássuk, mely területeken, mennyi kapacitást bír még el a hálózat jelenleg, hogy átlátható és tervezhető legyen a növekedés üteme!

- Kérjük, hogy a Kormányrendeletben a Miniszter úr hatáskörébe helyezett lehetőségével éljen, és minél hamarabb határozza meg a felfüggesztés megszüntetésének időpontját, hogy a napelemes cégek tervezhessék alapvető működésüket, hiszen addig nem tudnak új erőműveket építeni! Amennyiben szakaszos feloldásra is van lehetőség, kérjük az ütemezést is adják meg október 31-ig!

Örömmel állunk rendelkezésre személyesen is a minisztérium szakmai támogatására a meglévő szakmai információinkkal és tapasztalatunkkal.

A fentiek alapján, kérjük iránymutatását, tájékoztatását a hazai napelemes szektor jövőjével kapcsolatban!

Kiss Ernő elnök MNNSZ

Szolnoki Balázs Ádám elnök MANAP 

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását