Sokat, ugyanis a jövőt illetően talán a legnagyobb szerepe annak van, hogy a továbbiakban milyen gazdaságpolitikai lépésekre lehet majd számítani a kormányzat részéről. Két okból is.

A világgazdasági válság kínálta lehetőségek közötti választás eszmefüggő. Vannak, akik szerint egy összeomlóban lévő világrendhez való feltétlen ragaszkodás a kiút, van, aki a gazdasági paternalizmusban hisz, s vannak átmenetek, különböző hangsúlyokkal. Másfelől a társadalom további életminősége is sok mindenben függ ettől. A liberális gazdaságpolitikát már elég jól ismerjük, a megszorításoknak évtizedes hagyományuk van Magyarországon, elég, ha csak a Bokros-csomagra gondolunk.

Bokros-csomag

Az Antall-, majd Boross-kormány négy éves tehetségtelensége, majd a Horn-kormány fél éves semmittevése után a társadalom még elfogadta a megszorításokat, de olyan válsághangulat nem uralkodott a közbeszédben, mint ma. A munkahelyek megszűnnek, az üzemek tönkremennek, a világgazdaság összeomlott, a kereskedelem romokban hever. Ebben a helyzetben azzal előjönni, hogy további megszorítások kellenek… Bátor, s veszélyes.

Sokszor olyan érzése van az embernek, hogy a politikai döntéshozók direkt kísérleteznek a magyarral: meddig bírják nyúzni, meddig tudnak elmenni? Eltörölni a tizenharmadik havi nyugdíjat? Nem ez a kérdés. Azt kéne megérteni, hogy most a tizenegyedik és a tizenkettedik havi nyugdíj a kérdés, régen nem a tizenharmadik, s ezt Bokros Lajos is tudja (sőt, mondja is). A liberális piacgazdaság csúnyán összedőlt, ezért a további, esetenként konzervatív köntösbe bújtatott vadliberalizmussal sem kellene már kísérletezni. Ami becsődölt, az csődben van. S ha csődben van valami, akkor nem kéne erőltetni. Szarból várat ebben az esetben ugyanis nem lehet építeni. Még elvonni? Miből? Így sincs. Lázadás kell?

Őket nem érdekli

Strauss-Kahn IMF vezér lazán megmondta, nem lacafacázott: lehet, hogy lázadások lesznek. Köszönjük szépen – mondta ezt természetesen szigorúan az után, hogy megkaptuk az általa vezetett IMF-től a milliárdos hitelt. Mossa kezeit, tesz rá magasról, az üzlet megvolt, aztán hogy az ország tönkremegy? Hogy hogyan fizetjük vissza az adósságokat? Az már nem az ő dolga, csak fizessük, kamatostól.

Persze tényleg nem az ő dolga, ő azt teszi, amit nemzetközi pénzügyi körök akarnak. Viszont van (volt?) Magyarországnak egy kormánya, amelyik gondolkodhatott volna, mielőtt tovább nyomorítja a saját népét. Nem lett volna pénz máshonnan? Veress János Audijára volt? Szűcs Erikának majd’ 4 millió forintos jutalomra volt? A jövedelmező Budapest Airport áron aluli dobra verésének finanszírozására volt?

Kié a felelősség?

És mindezek után kire hárítják a felelősséget? A társadalomra. Arra a társadalomra, amelyik nem "kúrt el"semmit. A hazai liberális gazdaságpolitikusok gondolkodása eléggé sablonos: valahogy mifelénk mindig a kisember jön ki belőle rosszul. Az fizet, aki nem cseszett el semmit. Nem kell baloldalinak lenni, hogy ilyenkor az emberből egy kicsit előbújjon az anarchista, s azt mondja, hogy ezt azért már nem kéne.

Gerhard Schröder hajdani német kancellár úgy lépett le, hogy Németország gazdasági mutatói közel nem voltak olyan katasztrofálisak mint nálunk, s közel nem terhelték úgy adókkal a társadalmat (a körülményekről már nem is beszélve – létbiztonság, munkahely) mint nálunk. Schröder bukott, nem is csúnyán, nem is nagyot, s még a gerince sem mállott el, miközben a miniszterelnöki posztot töltötte be. Nálunk megmagyarázzák, hogy ezt még le kell nyelni, erre még szükség van, ezt még muszáj, mert különben nincs nyugdíj, nincs egészségügy, nincs oktatás.

Az még nem is lenne baj, ha egy-egy politikus úgy csinálna magából komplett idiótát, mint Dávid Ibolya, aki Bokros liberális programjának az ajnározása után konzervatív jelzővel merészeli hívni a ripityára vert pártját. Akkor azonban, amikor szó szerint a társadalom bőrével szórakozik valaki, akkor nem kéne csodálkozni a tojásokon és a paradicsomokon.